2014. augusztus 23., szombat

47. Rész "mit akarsz tudni?"

 Hello! Itt lenne az új rész. Igaz nagyon későn tettem fel de csak most tudtam befejezni. Elég béna részt lett de sajnálom jobbat nem tudtam magamból kipréselni. 
A nagy kimaradásért bocsánat, de nyaralni volt így nem tudtam egyik blogomba se részeket hozni. 
Úgy éreztem muszáj írnom még ebbe az évadba egy Harry szemszögből való részt, így hát...
jó olvasást!





2013.12.15.

Harry szemszöge

Két nap. Két kínkeserves nap... Ennyi idő telt el azóta a nap óta amióta kimondta ő azt a mondatott. Azt a mondatott ami mindennek véget vetettet, s nekem a szívem porszemcsékre törte. Gyűlölöm magam, gyűlölöm azért amit tettem, de nem tudom megváltoztatni a múltat, s talán ez a legrosszabb.
Két nap alatt már mindenki tudott a történtekről, a média erre kattant rá, a twitteremet ellepték a kérdések hada... Két napja semmit nem tudok róla bár lehet, hogy jobb is így... Két napja nem alszok rendesen, mert akárhányszor lehunyom a szemem akkor az  ő összetört szempárja jelenik meg, s a csalódott arca, a jelenet ahogy veszekedünk, ahogy megütöm, ahogy ajkából elő buggyan egy kövér vércsepp, és a szívembe nyilalló fájdalom újra előjön, és ahogy kimondja azokat a szavakat amiket utolsónak intézett hozzám és ahogy elsétál azzal...azzal a kis ficsúrral, kitudja lehet, hogy már régebb óta beszél vele... Tegnap Eleanor jött be hozzám, s sajnálkozó de egyben mérges pillantások közepette szedte össze Sara ruháit, s mit sem törődve azzal, hogy veszekedek vele, miszerint tegye le őket és menjen ki a szobámból, elvitte a ruhadarabokat, s csak egyetlen kardigánt hagyott itt amit szerencsére nem vett észre. Azóta az az ágyamon pihen, s semmi pénzért sem válnék meg tőle. Nekem belőle már csak ez a kis anyag maradt...
Lassan bakatok le korán reggel a lépcsőn egyenesen a konyhába. Reggel fél hat van, de én még egy szemhunyásnyit sem aludtam. Képtelen vagyok rá! Ez lesz a harmadik napom nélküle, s egyre nehezebb...
A konyhában meglepődve veszem észre ahogy Louis a laptopja felé görnyedve ül az egyik széken s fülében pedig a fülese van. Mit keres ő ilyenkor ébren? A kérdés kis híján hidegen hagy, úgy ahogy mostanában szinte minden. Elcsörtetek a kávéfőzőig s öntök bele egy kis vizet majd megtöltöm kávéval, s felkapcsolom. Az eltelt napokban szinte csak kávén élek, amit a fiúk -de főképp Eleanor nem néznek- jó szemmel. Szerintük csak tönkre teszem magam a sok kávéval. Hát én még nem hallottam olyan, hogy valaki a kávé miatt halt volna meg...
Megállok a kávéfőző előtt s becsukva a szemeimet, homlokomat a szekrénynek döntöm. Érzem, hogy egyre fáradtabb leszek, de nem tudok ellene mit tenni, még úgy sem, hogy érzem a szervezetem kiállt az alvásért.  Egyszerűen nem. megy. Hallom ahogy a kávé szépen lassan megtölti a poharat, s a víz kezd kifogyni a kávéfőzőből, de akkor sem nyitom ki a szemeim s lököm el magam a konyha szekrénytől.
-Jól vagy Hazz? -Lou hangjára csak bólogatással adok választ -már amennyire tudok bólogatni úgy, hogy a homlokom szinte a szekrény ajtajához ragadt...- s reménykedem abban hogy megelégszik ennyivel. Nos, tévedtem...- Biztos?
- Biztos. -morgom hanyagul, és végre kiegyenesedtem és kinyitottam  a szemeim. Ahogy sejtettem a kávé már gőzölgött a pohárban, ezért lekapcsoltam a készüléket -amit az elmúlt napokban egyre jobban megszerettem.- és kezembe vettem a poharat. Fekete kávé volt, s talán ugyan olyan sötétség van a szívemben is jelen pillanatban. Lassan az asztalhoz sétáltam és leültem Lou-val szemben.  Figyeltem az arcát ahogy néha grimaszba rándul, vagy mosoly terül el rajta, s ahogy kék szemeit jártassa a képernyőn.- Mit nézel? -kérdeztem rá két korty kávé között. Gondolom nem hallotta meg mivel tovább vigyorgott, akár egy elmebolond. Lábammal kicsit belerúgtam a  bokájába mire rám kapta a tekintetét, s füléből kivette a fülesét.- Mit nézel? -kérdeztem meg újra.
-Hát...ömm... semmit. -vakarta meg a tarkóját. Hazug...
-Na? A semmin nem szoktak vigyorogni akár egy sült bolond! -forgattam meg a szemem.
-Na jó... -sóhajtott egy nagyot.- Tudod a hát be van kamerázva és hát tegnap gondolkoztam.
-Min? -kérdeztem, bár tudtam úgyis elmondta volna.
-Azt mondtad, hogy Sara biztos már régebb óta beszélget azzal a fiúval, Austin-nal. Nos én úgy gon... -nem tudta befejezni a mondani valóját mivel a csengő hangja szakította félbe.
-Kinyitom. -sóhajtottam egy nagyot, majd feltápászkodtam és a hajamba túrva indultam el a bejárati ajtóhoz. Ki az a szélhámos aki ilyen korán másokat zavar? Idióta...
Mikor kinyitottam az ajtót megláttam a két zöld szempárt ami idegesen meredt rám, mégis sajnálattal teli volt.
-Gyere be. -tártam szélesebbre az ajtót, s se szó se beszéd bejött és levágta magát a kanapéra.- Cipőt levenni! Nem disznóólban nevelkedtél... -forgattam meg a szemeim, s nagyot sóhajtva vissza mentem a konyhába a jócskán kihűlt kávémért. Louis miatt nem aggódtam mert újra belemerült a laptop-jába. Nagyot kortyolva a keserű italból ültem le a nappaliban elhelyezkedő vendégünk -vagyis jobban mondva vendégem- mellé.- Na halljam miért jöttél?
-Tudod te azt! -valóban tudtam. Tudtam, hogy azért jött mert tudni akarja mi történt.- Na mesélj! -helyezte magát törökülésbe, s felé fordult.
-Semmi... -kortyolok bele újra az italomba. Összeráncolt szemöldökkel nézett rám, és aprót rázott a fején.
-A semmiért nem veszekedtetek volna, és a semmiért nem mentettek volna külön, valamint a semmi nem folyik már a csapból is. -vágott unott pofát.
-Hagyjuk ezt! -az üres poharat letettem az asztalra, és kissé mérgesen csörtettem fel a lépcsőn majd a szobámba. Egyszerűen nem akarok már erről beszélni. Nem érti meg senki, hogy nekem mennyire fáj ha újra beszélnem kell arról, hogy mindent én rontottam el? Igen, beláttam már, hogy az én hibám...
-Styles! Ugye nem gondolod komolyan, hogy én ennyivel békén hagylak?! -az ajtóm kivágódott és Gemma akár egy őrült magyarázott.
-Nézz híreket! Úgyis mindent megtudni onnan! -dobtam le magam a fotelba s hátradöntve a fejem becsuktam a szemem. Még így is érzem, hogy fáradt vagyok.
-Én nem a hírekből akarom megtudni, hogy mi történt az öcsémmel! -úgy látszik Gemma eléggé felhúzta magát...- Harry, kérlek. -meglepődve vettem észre, hogy nővérem ideges hangját felváltotta a óvó hangszíne. Mi van vele? Menstruál?
-Jó, mit akarsz tudni? -nagyot sóhajtva néztem rá. Szó nélkül jött hozzám és vágódott le az ölembe. Régen mindig ezt csinálta, úgy tűnik most sem szokott le róla, bár nem is bánom.
-Minden. -rántott hanyagul vállat, s vállamra hajtva a fejét várta a beszámolóm.
-Úgy kezdődött, hogy mikor beszélgetett Niall-el akkor megláttam ahogy az egyik sarokban Kende...
-Ez a közepe Harry! Én az elejétől akarok mindent hallani! -emelete fel a fejét, s mélyen a szemembe nézett.
-Hogy érted? -húztam fel az egyik szemöldököm.
-Amióta viszonyod volt a másik csajjal, és az érzéseidről, a gondolataidról, érted, mindent... -hangja komoly volt ugyanúgy mint a tekintette.
-Hát úgy körülbelül négy és fél-öt hete kezdődött. -sóhajtottam, s belekezdtem az én kis "mesémbe". Elmeséltem neki, hogy hol ismertem meg, milyen rossz érzés volt találkozni Sara-val miután együtt voltam Kendell-el. Hogy mennyire idegtépő volt mikor az hittem lebukok amiért nála hagytam a telefonom, hogy mennyire ideges voltam mikor Kendell elmondta hogy felhívta őt. Hogy hányszor akartam már elmondani neki, hogy mennyire féltem. Teljesen el mondtam neki a sztorit a legelejétől a végéig. Beleérte azt is, hogy még aznap szakítottam Kendell-el.
-Azta...-ennyit mondott csak mikor a kis sztorim végére értem, s nagy levegőt véve vártam a reakcióját.- Ugye tudod, hogy egy idióta vagy? -nézett fel rám csöppnyi humor nélkül.
-Rájöttem... -húztam el a szám.
-De azért nagyon sajnállak! -ölelt magához, s akkor éreztem,hogy eltörik az a bizonyos mécses. Sírva húztam magamhoz, hogy legalább egy kicsit ki adjam magamból azt ami összegyülemlett.- Jól van, sírd ki magad. -simogatta a hátam.
-Annyira egy barom vagyok. -motyogtam két szipogás közt.- Mindig, mindent elrontok! -korholtam tovább magam.
-Azt mondtam sírd ki magad nem azt hogy ócsárold magad! -tolt el magától, és egy puszit nyomott az arcomra majd felállt az ölemből, s felém nyújtva a kezét felsegített.
Befészkeltük magunkat a ágyamba és ott sírtam tovább, majd valamikor 9 óra felé elnyomott az álom.

4 megjegyzés:

  1. Ajjj! Ez a rész megcsavarta a szívemet. :cc
    Szegény Harry! De azért igaza van Gemma-nak, egy idióta! Nem kellett volna ezt tennie, s akkor nem lenne ez.
    Imádtam a részt! Siess a kövivel! :33 ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :)
      Köszönöm, örülök, hogy tetszik, és sietek vele :) <3

      Törlés
  2. Meg, hogy nem lett olyan jo...Ez nagyon jo resz lett!!!Egyszeruen imadtam!!!Siess a kovivel! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon aranyos vagy, köszönöm! :) Sietek ahogy tudok. :)

      Törlés