Hali! Újra itt vagyok egy olyan résszel ami valamennyire de tetszik nekem is :) Kíváncsian várom a reakciótokat! Tudod hogy vagytok itt páran akik nem akarnak komizni de higgyétek el nekem nem nagy cucc oda pötyögni pár betűt! Ha nem akarod hogy tudjam ki vagy akkor írd névtelenül!
Jó olvasást!
*Sara szemszöge*
Érezted már úgy hogy jó irányba haladsz, de mégis jobb lenne vissza menni oda ahonnan jöttél? Nos, én most pontosan így érzem. Tudom hogy jó felé tartok, már a taxiban ülve és már csak fél óra választ el hogy találkozzak anyával, és a bátyámmal, de mégis rossz mert több kilométerre vagyok a szerelmemtől, a barátomtól. A szívem, minden egyes másodpercben azt diktálj hogy menjek vissza és legyek vele, míg az agyam azt, hogy menjek tovább és tisztázzam az ügyet a családommal. Úgy érzem most az agyamra kell hogy hallgassak, hisz Harry megvár. Tudom hogy most neki is rossz hogy messze vagyok tőle, de ezt most meg kellett hogy tegyem. Tudom, eljöhettem volna vele de ezt magam kell hogy helyre hozzam, ezt én rontottam el, egyedül, és egyedül is fogom helyre hozni, tisztázni.
A taxi motorja leállt, így gondlom megérkeztünk a szállodához ahol anya és David van. A taxisnak kifizettem a kért összeget, majd nagy levegőt véve kiszálltam a kocsiból. Hihetetlen milyen gyorsan ide értem, vagy csak én gondolom így? Lehet azért mert a repülőút háromnegyedét végig aludtam, vagy csak mert a gondolataimba merülve nem vettem észre az idő folyamatos pergését. Nem tudom.
Lassan léptem be a hatalmas épületbe, és sétáltam a recepciós fülkénél ülő 30-as éveiben járó nőhöz.
-Jó napot! Miben segíthetek? -kérdezett, kedvesen mosolyogva.
-Jó napot! Az édesanyámhoz jöttem. A neve Bekky Gifron. Megtudná nekem mondani melyik szobában találom? -kérdeztem. A nő a számítógépben kezdett el keresgélni majd felpillantott újra.
-Elkérhetném a személyigazolványát? -elővettem a pénztárcámból a kis kártyát majd a nőnek nyújtottam át. Elolvasta majd vissza adta.
-Rendben. Nos, Ms.Gifron szobája az ötödik emeleten van, és a 267-es az ő szobája. -adta meg a nekem kellő adatokat. Megköszönve a segítségét, mentem a lifthez. Beszállva megnyomtam az ötös számmal ellátott gombot, és vártam hogy a lift felérjen az adott emelethez. Az ujjaimat idegesen tördelve néztem ahogy a kis számláló egyre feljebb ugrál. Mit fogok majd mondani neki? Ugrott be egy kérdés mire a szívem hevesen kezdett verni. Nem volt időm gondolkozni sem mivel a lift egy csengéssel ki is nyílt. Szememmel kerestem a 267-es számmal ellátott szoba ajtót. Mikor megtaláltam, kezemet ökölbe szorítottam, s megkopogtattam a szoba ajtaját. A zár kattant egyet és az ajtóban bátyám tűnt fel. Nem tudom szeme miért nyílt nagyra, azért mert a húga épp előtte áll, vagy mert megijedt a piros kisírt szemeimtől. Igen, szinte a repülőúton amennyi időt ébren voltam sírtam.
-Te meg hogy..? Mit keresel itt? -beszélt össze-vissza.
-Anya itt van? -kérdeztem halkan.
-Nem, nincs itt! Mi van hol hagytad Harry-t? Hmm? Nélküle is eltudsz jönni, vagy csak lent vár a hallban? -kérdezte durván. Minden egyes szava a szívemet érte, ami fájt. Ennyire haragszik rám?
-David, kérlek, beszélni ak...-nem is hagyta hogy befejezzem, közbevágott.
-Mondtam hogy nincs itt! Dolgozni van! Sara az isten szerelmére, tudod te hogy milyen mérges lesz rád még jobban?! -ordított. Ordított a saját húgára. Fejemet lehajtottam és szemeimet össze szorítottam. Nem, nem, nem, nem fogok sírni! Nem! -Kurvára nem tudod! -folytatta.- Egyáltalán hogy a francba tudtad meg hogy melyik szállodába vagyunk? Jaj várj, gondolom Harry-d lenyomoztatta a telefont, vagy kitudja mit csinált hogy ide elgyere, vagy inkább úgy mondjam hogy elgyertek? -sosem láttam még őt így, nem láttam még ilyennek. Féltem tőle, olyan volt mintha bármelyik pillanatban megüthetne, kicsinek érzetem magam, és védtelennek. De ő bátyám, nem ütne meg, igaz? Remélem.
-E-egyedül jö-jöttem.-mondtam szaggatottam és halkan.
-Csoda! -hangja tele volt szarkazmussal, ami még rosszabbul eset.
-Mikor jön vissza anya? -kérdeztem úgy hogy a tekintettem még mindig a padlót pásztázta.
-Honnan tudjam?! Mi vagyok én, titkárnő?! -kezeivel hadonászott és már azt figyeltem melyikkel fog megütni. Féltem, féltem tőle.
-É-én csak azt akarom neki mondani, h-hogy bocsánat. -néztem szemeibe. Furcsán csillogtam, volt benne düh, méreg, idegesség, és még sok minden amit nem tudtam megfejteni.
-Bocsánatot kérni? Ugyan Sara...-a telefonom csörgése megszakította a mondatát. Elővettem a készüléket amin Harry mosolygós arca volt látható. -Mi van csak nem hiányol?! -röhögött mérgesen. Most akkor rám, vagy Harry-re mérges? kérdeztem saját magamtól. -Menj vedd csak fel! Hisz, ha ő hív akkor felveszed a telefont, de ha anya, akkor te nem is ismered a telefont! -vádolt.
-Hagyd abba!! -ordítottam rá, és könnyeimnek már nem kellett sok hogy arcomra folyjanak de még tartottam magam, úgy ahogy. -Hagyd abba! -kiáltottam mérgesen majd a telefonomat földhöz vágva rohantam a lifthez. Szerencsémre a lift azon nyomban kinyílt majd megnyomva az "F" gombot indult is lefelé. Szememet már csípték a könnyek, de nem érdekelt, nem fogok sírni! Nem! A lift csengett egyet majd kinyílt. Nem szóltam semmit csak a bejárathoz siettem. A portás kinyitotta nekem az ajtót amin én nagy léptekben mentem ki. Eset. Nagy esőcseppekben esett az eső. Miért pont most kell esnie? Miért? A fejemre húztam a kapucnit, a kezeimet a kabátom zsebébe csúsztattam és lábaimat gyorsan szedtem, szinte már-már futólépésben. Hogy hova mentem, nem tudom, csak minél távolabb akartam lenni tőle. Szememből a könnyek kezdtek folyni ahogy vissza emlékeztem dühös hangjára, mérges tekintetére, és ideges mozdulataira.
-Sara! -hallottam egy hangot távolról. Nem, nem lehet. Miért jött utánam? Menjen vissza, hagyjon békén! Meg sem fordultam csak kezeimet kivettem a zsebemből és futni kezdtem. Az utamba kerülő pocsolyákat nem kerültem ki csak egyszerűn bele tapostam a csizmámmal, mire azok szerteszóródtak a hirtelen jött "csapástól". -Sara állj meg! -hallottam még egyszer a hangját. Ahelyett hogy megálltam volna csak gyorsabban futottam. Szét sem néztem az úton mikor átszaladtam rajta. Az autósok, dudáltak, és kiabáltak. Az egyik nagy fékcsikorgással jött felém. -Sara!! -hallottam újra bátyám ordítását. A kocsi fél méterre előttem állt meg. Fejemet megráztam majd újra futottam tovább az út másik oldalán. Hirtelen a kabátomat elkapták. -Állj meg! -bátyám hangja közeli volt mivel ő fogta a kabátom. Én csak tovább akartam futni, így megragadtam kabátom cipzárját és egy határozott mozdulattal húztam le, kezeimet hátrafelé tartva csusszantam ki a kabátból. Bátyám már csak a kabátomat tartotta, én pedig tovább futottam és reménykedtem benne hogy nem jön utánam. A barna felsőmön az esőcseppek nyomot hagytak, mivel az anyag beszívta magába. Egy perc alatt ázott át a felsőm teljesen, de nem érdekelt, mivel bátyám még mindig követett. -Állj már meg, a kurva életbe, Sara!! -üvöltött. Az egyik sarkon befordultam majd egy kis hely volt ahova beálltam. A levegőt vissza tartottam hogy ne hallja meg a zihálásom. Pár másodperccel később bátyám szaladt el előttem, nem vett észre aminek örültem. Félve pillantottam ki az utcára, és megbizonyosodtam arról hogy bátyám már tovább ment. Vissza mentem oda ahol befordultam, és tovább mentem. Könnyeim patakokban folytak, de nem érdekelt.
Hát ez lenne Monte Carlo?A fény és csillogás városa? Mindig is elakartam ide jutni, de nem ezért.
Szememből könnyek már nem folytak, talán elfogytak? Lehet.
Hirtelen egy érintést éreztem a vállamon mire ijedten fordultam hátra. Fel akartam állni és újra lerázni de nem ment, több okból is. Először is azért mert már felállni sem bírtam, a másik ok pedig hogy fogta a karomat. Elém állt, de én nem néztem fel rá.
-Sara, bocsánat. -mondta halkan, talán a szerencsén múlott hogy hallottam és nem nyomta el teljesen az eső zuhogásának hangja. -Kérlek ne haragudj. -folytatta de már nem érdekelt semmi, nem érdekelt mit fog mondani.
-Ne haragudjak? -nevetettem fel keservesen. -Na haragudjak David? A szálloda folyosóján veszekedtél velem! A telefonban is veszekedtél velem! -kiabáltam magamból kikelve.
-Nézd, meg tudom magya...
-Nem vagyok kíváncsi a magyarázatodra! Érted?! Én csak azért jöttem ebbe a rohadt Monte Carloba hogy rendezzek mindent, de te csak nekem ugrasz! -folytattam.
-Kérlek, ne kiabálj. -engedte el a karom de attól eltekintve sem tudtam volna felállni hisz teljesen átfagytam. Monte Carlo nem valami meleg novemberben, esős időben...
-Én ne kiabáljak?! Az nem volt baj mikor te kiabáltál velem? -kérdeztem szarkasztikusan
-Ha abba hagynád megmagyaráznám! -kapta fel a vizet.
-Na tessék akkor mondjad! Adj választ hogy mi a francért estél nekem! -észre sem vettem hogy szememből újra folynak a könnyek. Akkor csak nem fogytak el? Remek.
-Elmondok mindent, de előbb kérlek menjünk valami olyan helyre ahol nem ázzunk jobban szarrá. -kérte. Felálltam a padról de a lábamat már nem éreztem úgy átfagytam, hát igen a farmernadrág nem sokat melegít ha az ember esőben szalad és ül. -Vedd fel ezt. Így is át vagy fagyva és remegsz. -nyújtotta át nekem a kabátját.
-Nem kell. -ráztam a fejem.
-A francot nem kell! -horkantott fel és rámerítette. Fogaim össze koccantak a remegésemtől így karjaimmal próbáltam kis meleget árasztani, sikertelenül. Még mindig ott álltunk bátyám épp telefonált, miután zsebre tette a telefont vissza jött hozzám. Lassan indultunk el de én már akkor sem bírtam menni. Térdeim remegtek a hidegtől, fejemet lehatottam és csak próbáltam talpon maradni. Hirtelen bátyám az ölébe kapott mire összeráncolt szemöldökkel néztem rá. Nem szólt semmit csak haladt előre. A park bejáratánál állt egy taxi amibe beültünk. Miután a sofőr megtudta az úti célunkat elindult.
10 perc múlva már a recepciónál kérte el bátyám a kulcsokat.
A szobában levettem a vizes kabátot és felakasztottam.
-Gyere. -fogta meg a kezemet és lassan bementünk egy szobába. -Ez az én szobám, ott a fürdő. Menj és zuhanyozz le meleg vízzel. Hidd el jól fog esni. -mosolygott biztatóan.
A zuhany alatt kiengedett a megfagyott testem, hihetetlenül jó érzés volt. Fél óra múlva már szárazra törölköztem, és a törölközőt magam köré tekerve léptem ki a fürdőből. Bátyám az ágyán ült már átöltözve és csak nézett ki a fejéből.
-Ömm, kint hagytam a ruhákat. -szólaltam meg halkan mire felém nyújtotta a ruhadarabokat.
-Maradj csak, én addig csinálok forró teát. -a szobában magamra kaptam a ruhákat, amikbe bele estem de nem számított, mert meleg volt az öltözékem és a bátyám illatát árasztották. Hajamat hagytam a hátamra omlani vizesen, mivel nem tudtam hol lehet a hajszárító. Kopogás hallatszott az ajtótól így kinyitottam. Bátyám a kezében két nagy bögrében tért be a szobába.
-Citromos. -mosolygott és átnyújtotta az egyik bögrét.
-Köszönöm. -fogtam meg a fülét a gőzölgő bögrének. -Elmondod akkor hogy miért voltál olyan? -mondtam halkan és bele kortyoltam a teámba.
-Hát jó. -sóhajtott és letette a poharat a kis asztalra. -Emlékszel mikor New York-ban voltam, a suliban?
-Igen, emlékszem. A fotós suliba mentél oda. -idéztem fel.
-Igen. -bólintott- Voltak bulik amiken jót mulattunk, berúgtunk ilyesmik. Volt egy lány akinek bejöttem és ő is nekem.
-És? -érdeklődtem.
-Apa leszek... -mondatára, a levegőm bent rekedt és nagy szemekkel néztem rá.
