46. Rész "Hazudsz!"

Sziasztok! 

Itt vagyok egy friss kissé érzelgősre sikerült résszel.

Nincs sok hozzáfűzni valóm, szóval olvassátok el és írjátok le ami a szívetek van.

Ja és még csak annyit, hogy hivatalosan is bejelentem, hogy a blognak nemsokára indul a 2. évada!!

Jó olvasást!

Miközben elmeséltem Austin-nak a történteket, úgy éreztem, hogy egyszerre könnyebbültem meg, s ugyanakkor porrá zúzódott a szívem. Fájt mikor kikellet mondanom Harry nevét, úgy éreztem egy tolvaj nevét mondom ki...a szívem tolvajáét. A "mesém" közben többször megálltam és elsírtam magam hiába próbáltam érzelemmentes lenni, nem sikerült. Képtelen voltam még akkor is felfogni, hogy hogy tehette ezt Harry... Viszont nagyra becsültem Austin-t azért mert nem szólt bele, s nem állt Harry pártjában akkor mikor elmondtam neki mi is volt a félre lépésének valódi oka. Nem zengett ódát arról, hogy mennyire nem tettem jól azt, hogy így leégettem őt sokak előtt, inkább csak nevetett rajta, s furcsa mód alig ismert de megölelt, ami jól eset, szükségem volt rá.
Immár 1 óra telt el s mi még a padon ülve beszélgettünk. Minden random témát feldobott csak azért, hogy elterelje a figyelmem. Kiveséztünk sztárokat -olyanokat is akiket ő személyesen is ismer- próbálta minél messzebb terelni a témát Harry-ről, de attól, hogy nem beszéltünk róla az én fejemben akkor is ott volt a jelent a csókról, a dühtől izzó szempárról, s a fülemben zengett a hangja. A három mondatából most csak egy: Idegesítő vagy!
-Figyelsz te rám? -bökött meg Austin a könyökével. Kicsit ráztam a fejemen, s letöröltem az arcomról a könnycseppeket.
-Hát, nem igazán. -húztam el a számat, miközben a macskaköves járdát kémleltem.
-Már megint miatta sírsz igaz? -kezét hátamra simította én pedig beismerően bólogattam. Nem lett volna értelme annak ha hazudtam volna, nyilvánvaló volt az igazság.
-Gyere menjünk egy kicsit sétálni. Mit szólsz? -nem válaszoltam csupán csendesen fel álltam a helyemről és elindultam az utcából kifelé.- Na, de azért várj meg! -utánam kocogott s már az út melletti járdán haladtunk tovább. Nem telt el kerek 10 perc, a kocsik zajából nagy nehezen fényképezőgépek kattogását hallottam. Tekintettem felvezettem Austin-ra aki csak lehajtott fejjel kullogott mellettem. Gondolom ő nem figyelt fel rá.
-Kérdezhetek valamit? -szólaltam meg halkan, ő mégis mosolyogva fordította felém a fejét.
-Persze! -karolta át a vállam. Hihetetlen, hogy ez a fiatal fiú, milyen közvetlen személyiség.
-Nagy baj ha veled kapnak lencsevégre a történtek után? -nézek fel rá. Hiába alacsonyabb mint Ő hozzám képest akkor is magas.
-Mikor kapnának lencsevégre? Én nem látok egy paparazzót sem. -összehúzott szemöldökkel nézett körbe, majd megrázta a fejét és újra nekem szentelte a figyelmét.
-Az előbb hallottam a kattintásokat, meg azt hiszem láttam is egyet... -húztam el a szám.- Ugye nem leszel bajban miattam? -néztem rá kétségbe esetten. Még csak azt hiányzik, hogy teljesen mást sztorit kreáljanak ki ezek az emberek. Nem akarom, hogy miattam zaklassák őt.
-Ugyan már! -nevetett fel, s karjával lazán legyintett egyet.- Engem ők nem érdekelnek. Nem érdekel, hogy mit fognak kitalálni, majd a menedzserem elintézi. -rántott vállat.- Ha meg kérdezik mit kerestél velem ezen a helyen, akkor meg megmondom az igazat. Az pedig, hogy elhiszik-e vagy sem már nem rám tartozik.
-Oké. -ennyivel válaszolok. Őszintén, fogalmam sincs mit kellett volna mondanom...
Lassan sétáltunk egymás mellett, csendesen. Mind a ketten gondolatainkba voltunk temetkezve, s nem figyeltünk arra hány lesifotós kaphatott minket lencsevégre.
Elég messze elsétálhattunk mivel már a lábam kezdett fájni a magassarkú cipőmben.
-Nem ülünk le? -szólaltam fel, mire ő összerezzent a hirtelen jött hangtól.
-Hova? -fordult felém. Fejemmel a háta mögötti füvez részre böktem. Most nem érdekelt, hogy vizes-e vagy sem, csak le akartam ülni. Nem szólt semmit csak megfordult és a fűre sétált, majd törökülésben várta, hogy én is leüljek. Nem tétlenkedtem egyből utána indultam, s leülve mellé lehúztam a lábbelimet.- Szóval ezért akartál leülni? -nevetett s elvette az egyik cipőm.
-Aha. Tudod milyen rossz ha hosszabb ideig ebben kell sétálnod? -néztem rá felhúzott szemöldökkel, miközben élveztem ahogy a nedves fű kényezteti a lábam.
-Hát képzelem, hogy nem egy mesebeli álom. -felnevetett, és vele nevettem én is. A cipőmet vissza helyezte a földre, s az úton elhaladó autókat szemlélte. Vajon most mit csinálhat Harry? Érdekli egyáltalán az ami történt? Biztos azzal a lotyóval van, és csak virul a feje amiért megszabadulhatott tőlem. Hiszen megmondta: idegesítő vagyok. Valóban idegesítő lennék? Tudja ő mennyire összetört a szívem? Megbíztam benne... Olyan naiv voltam, túl naiv. Hiszen annyian megmondták már, hogy a szerelem törékeny. Törékeny akár egy vékony jég, ami egy pillangó súlya alatt is összetörik. Valaki tudta egyáltalán, hogy mit művelt ő a hátam mögött? Neki nem fáj annyira mint nekem? Ő nem érzi úgy, hogy elveszett odabent valami, hogy valami eltűnt? Fogok valaha is úgy szeretni valakit mint ahogy őt? Ha lefeküdtem volna vele akkor még mindig együtt lennénk? Óh hát persze, hogy akkor még együtt lennénk, hiszen pontosan ez volt az oka amiért megcsalt... Istenem, hogy lehetek ennyire szerencsétlen? Amikor azt hisszük, hogy minden jó lesz akkor mar belénk igazán az élet, úgy akár egy vipera...halálosan... Ez a marás pedig megölte a szerelmet, a mi szerelmünket...örökre.
(Ajánlott zene hozzá: Demi Lovato: Skyscraper (link) )
Elmélkedésemből egy hangos kocsifékezés zökkentett ki , s mire feleszméltem, hogy ki szállt ki a kocsiból, addigra már előttünk volt. Mint egy rongybabát, úgy kapta fel Harry a földön ülő Austin-t majd lökte neki a legközelebb eső fához. Akár egy bolha, úgy ugrottam fel a helyemről, s sikítva fordultam el mikor nem értem el Harry öklét ami Austin feje felé tartott. Mikor hallottam hogy elért valamit megfordultam, s láttam, hogy szerencsére Harry ökle nem a célpontját találta el, hanem a fát.
-Hagyd őt! -szaladtam oda, s miden erőmet össze szedve löktem egyet Harry-n. Mikor keze leeset maga mellé kettejük közé álltam. Semmikép sem fogom hagyni, hogy akár egy ujjal is hozzá érjen szegény fiúhoz.
-Még, hogy én csaltalak meg?! -nevetett fel, s orromat akkor csapta meg a tömény italszaga. Részeg. Állapítottam meg, s ezt az is alátámasztotta hogy állása imbolygott.
-Ő csak egy barátom! Te viszont rohadtul részeg vagy! -ordítottam rá, majd újra meglöktem így ő elterült a földön. Tudtam, hogy nem fájt neki, mivel csak az alkohol miatt esett el. Ha józan lett volna akkor ezt meg sem érezte volna.- Minek jöttél ide? -vágtam csípőre a kezem, s küzdöttem azért, hogy ne sírjam el magam. Sose szerettem ha ő részeg, egyszerűen akkor nehezemre esik nem apámra gondolnom.
-Már egy órája téged kereslek. -mondta össze-össze akadó nyelvel.
-Ugyan minek? Nem emlékszel? Szakítottam veled! Harry... -folytattam volna a mondatomat de ő közbe vágott.
-Nem érdekel! Szeretlek! Nekem te kellesz!
-Nem Harry! Nem szeretsz, csupán hozzászoktál ahhoz, hogy mi együtt vagyunk, de ennek már vége! Ha én kellenék neked akkor nem lettél volna együtt azzal a lotyóval! -karjaimmal hadonásztam, s hallottam ahogy Austin szól hozzám de most képtelen voltam rá figyelni.- Szerinted az megoldás, hogy leiszod magad a sárgaföldig? -ráztam hitetlenül a fejem.
-Az ital, segít legyűrni a fájdalmat! Az italban nem lehet csalódni, úgy mint egyesekben! -hirtelenjében Harry feje helyett apát láttam. Ugyan azt mondta Harry amit régen apa mindig mondott...
-Apa...-suttogtam el ezt az egy szót mire, apa eltűnt s újra Harry nézett rám.
-Itt aztán nincs. -nevet fel. Megráztam a fejem, s nem érdekelt, hogy ott van Austin, és Harry, egyszerűen nem bírtam tovább. Előtört belőlem újra a sírás.
-Miért akarod, hogy jobban fájjon? -suttogtam s térdre rogytam, majd kezeimmel takartam az arcom.
-Én nem akarom, hogy fájjon, csupán...
-Hazudsz! -suttogtam, de mégis ügyeltem arra, hogy tisztán hallja.- Magadnak is hazudsz, és nekem is! A kezdetektől fogva tudtad azt, hogy ha kiderül akkor mennyire fog nekem fájni, mégsem érdekelt!
-Igazad van! Tudtam, hogy fájni fog mikor kiderül, de én nem téged akarlak elveszíteni! -térdelt fel, s a szemembe nézve mondta ki szavait.
-Mégis engem vesztettél el. -nevettem fel keseredetten.- Tudod mit Harry? -töröltem le a könnyeim.
-Mit? -a hangja reményvesztett volt, s tudtam, hogy ha kimondom a szavaim akkor fájdalmat okozok neki, de mégis kimondtam...
-Felejtsük el egymást. -suttogtam érthetően.- Így lesz a legjobb... -Harry kikerekedett szemekkel nézett rám, s tudtam, már nem volt a szervezetében alkohol...
-Ne...-tátogta el. Austin-ra pillantottam aki felém nyújtotta a kezét amit elfogadtam, és felsegített a földről, s kezembe vettem a cipőim. A remegés újra visszatért, s még nagyobb űrt éreztem odabent, a könnyek csorogtak le az arcomon... Mielőtt elindultunk volna még Harry-re pillantottam. A hajába markolt s előre meredt, oda ahol én térdeltem... Lassan haladtunk egyre távolabb tőle, de még mielőtt eltűntünk volna a sarkon még vissza szóltam.
-Nem haragszok rád Harry, csupán csalódtam benned... -majd vissza fordultam, és Austin-ba karolva mentem tovább. Pár lépést tettünk mikor ordítást hallottunk. Austin rám nézett mert ő is, és én is tudtam hogy kiadta ki a hangot: Harry. Zokogva bújtam a mellettem álló fiúhoz aki készségesen ölelt magához, s várta azt, hogy össze szedjem magam. Hát valóban vége... Mi már csak két idegen vagyunk egymásnak... Csak két idegen...

45. Rész "Többet nem ismerlek!"

 Sziasztok! Itt lennék, s Ő itt az új kis családtagom, Héli. Szóval amiért nem hoztam múlt héten a részt ő a kifogásom! :D 
Azért hoztam most a rész, péntek este fél 11-kor mivel ugyan abba a helyzetbe kerültem mint a Darling-ban. Holnap nem leszek elérhető, valószínűleg csak esti órákban így most hozom a részt! Kommenteljetek és válaszolni a két kérdésemre! ;)
A részt még a holnapi nap folyamán átolvasom és a hibákat kijavítom! Szóval nézzétek most ezt el nekem!

Remélem tetszeni fog a rész, további szép napot/estét és...

Jó olvasást!

Talán ez az egyik kedvenc feliratos képem... :)

Ott, s abban a pillanatban egy világ dől bennem össze. A szívem tört darabokra, szilánkokra. Azt akartam, hogy az egész legyen csak egy rémálom, hogy az ágyamban kelljek fel és ne legyen valóság alapja sem! Azt akartam, hogy csak egy illúzió legyen amit az agyam alkotott a túl sok ember miatt. Hogy ne Harry legyen ott, az a személy aki oly szenvedélyesen, oly szerelmesen csókolja azt a lány. De csalódnom kellett mert ő volt, ő volt az a személy aki szenvedélyjel és szerelmesen csókolta azt a lányt, ott előttem, a tudtán kívül annak, hogy én mindezt látom... Ordítani, sikítani, üvölteni, dühöngeni tudtam volna... Fájt, elmondhatatlanul fájt...
Erőt vettem magamon, s nem hagytam hogy a könnyem kicsorduljon. Nem akartam, hogy ott sírni lásson. Nem láthassa mennyire összetörtem. Ökölbe szorított kezekkel indultam el feléjük és éreztem, hogy minél közelebb kerülök hozzájuk annál jobban remegek, és a düh úgy kerít egyre jobban a hatalmába.
Mikor melléjük értem egy erőteljes mozdulattal fogtam meg a lány karját ami Harry nyaka köré volt szőve, s löktem el mellőle. Két ijedt tekintett volt azonnal rajtam mert tudták: lebuktak.
-Sara...-Harry szinte csak suttogta a nevemet.- Én... -nem hagytam, hogy befejezze mert a düh fölém kerekedett és kikeltem önmagamból.
-Normális vagy?! Megcsaltál ezzel a ringyóval?!  Hogy képzelted? Azt hitted, hogy elhozol ide és mikor tudsz lerázol, hogy vele legyél?! -kiabáltam, s nem érdekelt az hogy több mint egy tucat szempár szegeződik akkor, s ott rám. Karjaimmal csapkodtam össze-vissza, nem bírtam úrrá lenni önmagamon, s az igazat megvallva nem is akartam! - Mikor akartad elmondani, hogy megcsaltál? Egyáltalán el akartad valaha is mondani ezt?! Azt hitted, hogy addig csalsz vele még meg nem unod és dobod őt vagy engem? Egyáltalán hogy gondoltad? Hmm? Harry? Mégis hogy képzelted el ezt az egészet?! -teljesen kiakadtam, egy kérdés lebegett a szemem előtt: Miért? Harry tágra nyílt szemekkel nézett rám, s ajkai is kissé el voltak nyílva. Tisztán látszódott rajta, hogy meglepődött. A lány pedig Harry mellett állt, s ő pedig kettőnk között váltogatta a tekintetét.
-Én izé, megmagyarázom! Tényleg! -nyúlt a kezem után de én elrántottam azt, s tüzes pillantást küldtem felé.
-Ezt mégis, hogy lehet megmagyarázni? De tudod mit? Tessék, itt az alkalom, magyarázd meg! -léptem egyet hátrébb mikor ő egyet előre.
-Én...én téged szeretlek! Én nem akartam, hogy ezt megtudd. Szeretlek Sara! -magyarázott össze-vissza.
-Nem akartad, hogy megtudjam?! És mikor akartad azt hogy megtudjam? Hm? Mikor meghalok, vagy mikor a  halálos ágyamon fekszek?! Akkor Harry? Mi?!
-Nem! Nem akkor és kérlek ne beszélj ilyenekről! Nem...nem akarlak elveszíteni! Én csak nem gondolkoztam! Bocsáss meg!
-Nem gondolkoztál? Mióta csalsz egyáltalán ezzel engem a kurvával?! -ordítottam mert egyszerűen azt éreztem, hogy hátba támadtak, hogy azt akarják fájjon, fájjon még jobban!
-Négy és fél hete! -mondta vinnyogós hangját s átkarolta Harry felkarját, de ő egy laza mozdulattal ellökte mellőle. Egy dühös, s megrovással teli pillantással díjazta a lány  megszólalását.
-Komolyan Harry! Több mint négy hónapja csalsz engem a hátam mögött?!
-De én szeretlek!
-A faszt szeretsz Harry!  Jobban mondva azt a ringyót! Tudod te egyáltalán mi a szerelem? Gyűlöllek Harry! Gyűlöllek! -kiabáltam, de láttam ahogy Harry is ideges mivel kezei ökölbe szorultak, úgy mint az enyém.- Azt mondtad nekem, hogy örökké vigyázni fogsz rám! Azt mondtad megvédesz mindentől! Azt mondtad, hogy szeretsz engem! -az utolsó mondaton eltört a mécses nálam és zokogva ordítottam neki a szavakat, eközben pedig nem kis nézőterünk lett.- Tudod mi a legrosszabb Harry? Az, hogy hittem neked! Megbíztam benned! Elhittem hogy megvédesz, hogy mellettem leszel! Bemeséltem magamnak, hogy te más vagy mint a többi srác! De tévedtem! Rohadtul nagyot tévedtem! Ugyan olyan vagy mint a többi! Egy önelégül, beképzelt, bunkó paraszt, akit nem érdekel az mit érez a másik! Te is olyan vagy mint az összes többi akit a farka irányít! -a szavaimat nem gondoltam át csupán kimondtam azt ami épp a szívemen volt. Szinte fel sem fogtam mikor Harry óriási tenyere ami régen még simogatott, és oly jó kellemes meleget árasztott, az arcomon csattant, maga után fájdalmat és piros nyomot hagyva. A tény, hogy Harry Styles mit tett villámcsapás ként ért: pofon ütött. A számban fémes ízt éreztem, amit egyből tudtam mi: vér.
-Hagyd abba! -ordított rám. A szívem zakatolt ahogy bele néztem abba a smaragd zöld szempárba, amiben izzott a düh, a méreg, és egy megmagyarázhatatlan érzelem; szerelem. A levegőt kapkodtam mert a tüdőm ordított érte, miközben hangosan zokogtam fel.
-Gyűlöllek Harry! Többet nem ismerlek!Nem akarlak látni! Utállak! Minden hír amit régen rólad állítottak, most már tudom, hogy igaz! Egy szoknyavadász vagy Styles! Soha a rohadt életben nem fogsz megváltozni! Minden amit mondtál nekem csak egy kibaszott nagy hazugság volt!! -a háttérben láttam ahogy 2 ismerős arc, név szerint Liam és Zayn szalad felénk.
-Tudod mit?! Lehet, hogy nem vagyok valami mint pasi de én is férfiból vagyok! -még mindig üvöltve intézte hozzám a szavait s agyamban létezi Harry képére egy most teljesen más Harry képe mintázódott ki...
-Te csak azért csaltál meg mert az első adandó alkalommal nem feküdtem le veled?! Szánalmas vagy! -tudaomon kívül lendítem a karomat de Harry még indőben elkapja.
-Nem bírnád már abba hagyni! Elegem van már ebből! Idegesítő vagy! -mélyen a szemembe nézve mondja a szavait s nekem az a három mondat bele éget a hallójáratomba...
-Sajnálom Anne-t, hogy egy ilyen semmirekellő fia született! -sziszegem a fogaim között. Az arcom újra égni kezd, s ha Harry nem fogva volna a csuklóm már a földön hevertem volna. Harry nagy szemekkel bámul a tenyerére ami már kétszer csattant el az arcomon. Liam hátulról fogta le Harry-t én pedig úgy rántottam ki a csuklóban szorításából. Zayn mellém lép és valamit magyaráz de képtelen vagyok rá figyelni. Remegő kézzel, s teljes erőmből mérek Harry arcára egy pofont s mielőtt Zayn megtudta volna fogni a karom, Liam mellett szaladok el. Érzem, hogy minden egyes lépésnél megremeg a lábam de nem érdekel. Arcomon a sminkem már biztosan szétfolyt, és könnyeim még mindig áztatták az arcomat. Egy olyan ajtó felé veszem az irányt ami felé ki van írva egy felirat miszerint: hátsókijárat. A kinti hideg megcsípi az arcomat, a fejem lüktet a sírástól, és a egyenetlen légzéstől, de én csak szaladtam tovább. Épp hogy pár lépést haladtam derekam köré erős kezek fonódtak. Azt hittem Harry az ezért kezeimmel csapkodva ordítottam.
-Nyugodj meg! Sara, én vagyok az Zayn! -hallottam a hangját. Abba hagytam a csapkodást, és csak jobban sírni kezdtem -ha ez még lehetséges volt- Zayn maga felé fordított, és akkor hallottam meg újból az ajtó csapódását. Könnyeimtől homályosan láttam mikor Bell és Eleanor szaladt felém, de mire oda értek volna elkiáltottam magam.
-Kérlek! Hagyatok! Csak...csak most az egyszer, hagyatok! -a derekam körüli karok elengedtek s én újra futásnak eredtem.
Negyed óra sétálás után lerogytam egy padra, ami egy bezárt kávézó előtt helyezkedett el. Az utcában nem volt senki, s csak néhány a távolban elszáguldó autók zaját lehetett hallani, na meg az én sírásomat, és az egyeletlen lélegzetemet. Arcomat kezeim közé rejtettem, és csak sírtam. Sírtam mert fájt, fájt a tudat, hogy megbíztam és elárultak... Riadtan kaptam fel pár perc múlva a fejem mikor valaki helyet foglalt mellettem, és beszélni kezdett hozzám.
-Kérlek ne sírj! -egy körülbelül velem egyidős fiú ült mellettem, barna haja felfele volt zselézve, kékeszöld szemei pedig arcomat térképezték fel. Öltözködése lezser volt, mivel csak egy sportcipőt, egy szürke melegítő nadrágot, és egy meleg pulóvert viselt.
-Ki vagy te? -hangom halk volt és rekedt, azt hittem, hogy meg sem hallja de válaszolt.
-Austin Carter Mahone a becsületes nevem, de hívj csak Austin-nak. -mosolygott rám kedvesen.  Miért ennyire ismerős a neve? Ismernem kellene valahonnan?
-Ismerlek én téged? -vontam fel az egyik szemöldököm.
-Nem tudom de én téged igen. Te vagy Harry Styles barátnője igaz? -a név hallatán a szívem görcsbe rándult és újra a sírás határán voltam.
-Csak voltam. -húzom el a szám.- Épp most szakítottunk. -mindkét szemöldökét az égbe emeli és kissé ledöbbenve néz rám.
-Oh hát sajnálom. -zavartan vakarta a tarkóját, mire én csak megráztam a fejem.
-Neked nem kell sajnálni. Én sajnálom azt hogy bedőltem neki. -rántok vállat de belül ordítok.- Te mit keresel erre? Én úgy tudtam hogy te nem errefelé laksz.
-Nem, én tényleg nem itt lakok.- nevet fel- Egy gálára jöttem, de nem volt kedvem elmenni, így most az új klipemhez nézegetek helyeket. De te gondolom onnan jöttél. -tekintetét gyorsan végig vezeti rajtam, mire én csak bólintok.- Elmeséled mi történt? -Elmondjam neki? De hát alig ismerem, mivel ha elmondj mindenkinek... Oh ugyan már úgy is az egész világ tudni fogja... A gondolat menetem között alsó ajkamba haraptam majd egy szisszenéssel el is engedtem. Nyelvemmel megérintettem és még mindig éreztem rajta  a vér ízét és a számszélén lévő repedést.
-Hát az úgy kezdődött, hogy...- majd elkezdtem elmesélni neki mindent, töviről-hegyire...

Kérdés1: Mit gondolsz a részről?

Kérdés2: Gondolkoztam azon, hogy legyen-e 2. évad, és úgy döntöttem, hogy megkérdezem, szóval:  Legyen második évad? :)   

44. Rész "Egy álom volt csupán..."

Sziasztok! Mit ne mondjak csalódott vagyok amiért már több résznél sem írtatok egyetlen kommentet sem. Nem tartok kis előadást, hogy mit jelent számomra a hozzászólásotok, csupán annyit kérdezek... Miért?
Miért nem írtok kommentet? Szóval én csak ennyit érek? Hát legyen...nem érdekel.
Jó olvasást! (ha egyáltalán olvassátok még... :( )

Sokaknak annyira könnyen megy a mosoly, nekem most mégis kínkeserves volt. Akár egy arcra mázolt mosoly úgy nézett ki. Nem volt benne érzelem, nem volt benne semmi. Egy üres mosoly volt. A szükség mosolya. Viszont nem csak nekem volt hamis a mosolyom, Harry-é sem volt igaz. Én láttam rajta, lehet, hogy mások, akik a fényképezőgépeket villantgatták, és kamerába csacsogtak, valamint papírt nyomtak az orra alá, nem látták de én igen. A gödröcskéi nem villantak elő, a szemei nem mosolyogtak, az apró ráncok zöld íriszei körül nem jelentek meg, csupán ajkai felfelé kunkorodása adta tudtukra, hogy "boldog", ugyan úgy mint nekem.
Harry átkarolta a derekamat és úgy indultunk meg az épület belsejébe, mögöttünk pedig Iron lépdel. A vakuk még mindig villantak, talán még jobban mint mikor Harry és köztem pár méter távolság volt, de most, hogy átkarolt hevesebb lett minden. A szememet zavarta a folyamatos villanások, de mikor Harry kicsit megszorította a derekam felnéztem rá -muszáj, egy fejjel magasabb mint én...- arcát nem láttam már tisztán, szemeim előtt fehér karikák voltak, melyet a vakuk okoztak, s minden egyes pislogásnál ott voltak. Harry rám mosolygott, s gyorsabb tempót felvéve igyekeztünk jobban. Már nem sok volt az ajtó és köztünk, mikor Harry-t megállította az egyik nő, valószínűleg interjúra. Láttam ahogy Iron valamit beszél a fülesébe, azután közelebb jött és mielőtt Harry beszélni kezdett volna, elterel minket onnan. A nagy zsivajgástól nem értettem mit beszél Iron és Harry, csupán az ajkaik mozgását láttam. A jobb oldali irányból nagy nehezen de a nevem kiáltását hallottam, ezért arra fordítottam a fejem. Rossz ötlet volt... Ahogy arra néztem egyenes a szemembe vakuztak többször is. A látásom teljesen fehér lett kezemet pedig szemem elé kaptam, miközben mentünk. Valamiben megbotlottam de szerencsére, Harry derekamon pihenő kezének nem estem el. Szemem világát még akkor is fehérség fedte mikor csillapodott a zaj és hallottam Harry hangját, valamint szék lábának csikorgását. A vállamon nyomást éreztem azután Harry hangját hallottam.
-Ülj le, drágaság. -mély hangja kellemes volt füleimnek, és azon nyomban teljesítettem kérését. Nem próbáltam kinyitni a szemeim, inkább csukva tartottam és bal kezem elé helyeztem. -Nyugi, itt már nincsenek kamerák, se fényképezőgépek. -fogta meg a kezem, s ölembe helyezte. Arcomon éreztem nagy tenyerét ahogy hüvelykujjával finomat simogassa szemem alatti területet. Hunyorogva nyitottam ki a szemem, és még akkor is sok kis fehér foltokat láttam, barátom feje helyett.
-Hivatalosan is kijelentem, hogy gyűlölöm a vakut! -pislogtam nagyokat mire végre valahára kitisztult a látásom.
-Csak hozzá kell szokni. -rántott vállat az előttem guggoló Harry.
-Amúgy hol vagyunk? -kérdeztem, s tekintettem végig futtattam a kis helységen. Minden fehér volt és két oldalt egy kis folyosó. Mint egy kórház... suhant át az agyamon egy hasonlat, de teljesen hülyeség mivel gálára jöttünk, nem kórházba...
-A wc-ben. -rántott újra vállat. Egy időben tört ki belőlünk a nevetés, majd ezt megszakította pukkanás, majd még egy...-Ömm...szerintem menjünk, mert előttünk jött be egy bácsika és nagyon sietős volt...
-Menjünk! -álltam fel, s megvártam még Harry vissza helyezi a műanya széket a sarokba. Már nyúltam volna a kilincs után mikor Harry egy laza mozdulattal az ajtó bal oldala melletti falnak döntött. Ajkait először a homlokomra tapasztotta, azután az orromhoz érintette végül ajkamon találta meg a helyét, ahol hosszú csók után vált csak el.
-Haragszol rám? -ajkaimra suttogta a szavakat, miközben szemeivel az én szemeimbe nézett. Én? Haragudni rá? Ugyan már!
-Sosem tudnék rád haragudni! -suttogtam vissza.- De szerintem menjünk mielőtt érdekes szagok csapják meg az orrunkat! - kuncogtam fel, s egy kis csók után kibújtam karja alatt és kitárva az ajtót figyeltem őt. Mosolyogva megrázta a fejét, végül mikor még egy pukkanást hallottunk lefagyott arcáról a mosoly és megindult felém. Kiléptünk az ajtón majd azt becsukva magunk után, elvesztünk ketten a tömegben.
Mindenki fényűző ruhákban volt, gyönyörű sminkkel arcukon, hajuk szinte már-már kiállításra méltó volt. Én másabb voltam mint ők, vissza fogottabb.
Harry leállt néhány emberrel beszélgetni, én pedig csak ott álltam mint egy kisgyerek aki az apukája nélkül egy métert sem megy.
Tekintetemmel az embereket fürkésztem mígnem rátaláltam egy igen ismerős arcra, mellette pedig ismételten egyre. Bella vidáman csevegett egy tőle körülbelül 20 évvel idősebb nővel, bár nem hiszem, hogy zavarta volna őket a korkülönbség. Niall mellette beszélgetett egy majdnem vele egykorú fiúval, miközben néha oda-oda pillantott barátnőjére. 
-Oda mehetsz ha gondolod. -összerezzentem mikor Harry hozzám intézte a szavait, s azon nyomban fél is fordultam
-Inkább, maradok ha nem baj. -mosolyogtam rá.
-Buta kérdés! -nevetett, közben pedig fülem mögé tűrt egy tincset.
Kis szóváltásunk után tovább fojtatta a beszélgetést, a vele szemben álló 40-es éveiben járó férfival.
Pár perc múlva egy pincér lány tartott felénk, pezsgős poharakkal egyensúlyozva tálcáján.
-Szolgálhatok egy kis pezsgővel? -mikor a lány kérdését, barátom és a férfi irányába intézte tisztán kivehető volt az akcentusa. Ezek szerint nem idevaló.-állapítottam meg.
-Köszönjük! -a férfi és Harry egy-egy pohárt elemeltek a tálcáról majd várták, hogy én is vegyek.
-Köszönöm de én nem kérek. Nem fogyasztok alkoholt. -mosolyogtam a lányra aki egy bólintással jelezte, hogy megértette és tovább állt.
-Ez csak egy pohár pezsgő, nem ártott volna meg, drága. -Harry mosolyogva húzott magához közelebb és ölelt meg úgy, hogy közben vigyázott a kezében tartott pohár tartalmára.
-Nincs most ínyemre. -vágtam egy grimaszt majd mosolyogva megráztam a fejem.
-Rendben. -nyomott puszit a homlokomra.
Miután Harry befejzte a társalgást a férfival végre tovább álltunk. Igazi megkönnyebbülés volt, mivel már untam magam, bármennyire is hangzott ez most bunkóságnak. A terem csodálatos volt. Díszítés volt mindenhol,  egy hatalmas svéd asztalon mindenfajta étel volt, köztük édességek és italok is. Így nem is csoda, hogy mikor Harry-vel oda értünk Niall már ott feszített.
-Sziasztok! -köszöntött majd karjaiba zárt, utána pedig lekezelt Harry-vel is.- Na, hogy érzed magad? -mosolygott rám.
-Őszintén? -nevettem fel miközben elvettem egy muffint. Niall bólogatott, s ő is elemelt egy süteményt.- Eddig unalmasan. -válaszoltam mikor lenyeltem a falatott. Egyszerre nevettünk fel, s nyúltunk egy pohár után.
-Kóla vagy pezsgő?
-Kóla. -vágtam rá kapásból.
-Tessék. -nyújtotta át a teli poharat. Átvettem majd kis kortyokban ittam.- Amúgy nagyon csini vagy! -kacsintott mosolyogva majd bele ivott a pezsgőjébe.- De az én hercegnőm itt a legszebb!
-Köszönöm, és valóban gyönyörűen néz ki Bell! -bólintottam.- A többieket nem láttad? -körbe fordultam tengelyem körül, aztán pedig mikor újra Niall-al szemben néztem hozzá tettem- Meg Harry-t se láttad merre ment? -húztam fel a szemöldököm.
-A többiek valahol arra vannak, mivel ott van Ben. Harry-t nem figyeltem merre ment. -vakarta meg a tarkóját.
-Na nem baj. -legyintettem.- Megyek megkeresem. -öleltem magamhoz a szőkeséget,  arcán egy puszit hagyva elindultam jobbra.
-Sok sikert! -hallottam Niall hangját, de már csak halkan mivel az ember tömeg elnyelt.
Sűrű bocsánat kérések között jártam körbe az egész helységet, így sikerült találkoznom a többiekkel is, kivéve Zayn-t, és Bell-t. Miután kicsit bájcsevegtünk, újra elindultam felkeresni a szerelmemet.
Épp egy kissé molett nőt kerültem meg, mikor is megpillantottam az ismerős fürtöket. Talán ezt a pillanatot átkozom azon a napon, azt kívánom bár ne láttam volna meg, bár messziről elkerültem volna.
Ott állt a szerelmem, tőlem alig 4 méterre, háttal nekem, és egy magas, csinos lányt csókolt, s nekem ott tört össze a szívem... Majd tudatosult bennem: az egész csak egy hazugság lett volna? Egy álom volt csupán, amiből rémálom lett...