II. Évad, 4. rész. "Megmentettelek."

Sziasztok! Megérkeztem -mint látjátok- az új résszel. Nagyon köszönöm a a kommenteket az előző részhez!

Ez a rész szerintem kicsit fanyar lett, de kétszer is újra írtam... Na de mindegy is! 

Véleményeket nagyon szívesen fogadok! 

Jó olvasást!

Ők is kíváncsian várják a véleményed! ;)

Úgy éreztem, hogy megállt körülöttem a világ. Az ismeretlen fickó teste élettelenül hullott elém, alig másfél méterre tőlem. A lélegzetem vissza fojtva néztem ahogy egyre több, s több vér folyik a padlóra és csordogál felém. Aztán láttam, hogy honnan folyik és úgy éreztem, hogy elájulok. A fejéből, ott ahol a golyó bement. Levegőért kapva tántorodtam hátra, de vádlim bele ütközött Harry lábába, így megálltam és az ajtó felé kaptam a fejem ahol az egyik rendőrtiszt állt a fegyvert a holttest felé tartva.
-A rohadt életbe! -üvöltött Joe majd fegyverét felém emelte és kibiztosította.- Ha lőni mer akkor megölöm! -fenyegetőzött.
-Tegye le a fegyvert és nem esik bántódása. -a rendőr már Joe felé tartotta a fegyvert, s higgadtan mondta neki azt amit én tudtam hogy nem fog használni.
-Hülye leszek... -vigyorodott el.- Menj félre Sara, hagy végezzem el a munkát. -Úgy mondta mintha csak arra kért volna meg , hogy vigyem ki a szemetet.  Ha itt maradnék akkor képes lenne engem lelőni? De ha arrébb állok, szinte felkínálom neki Harry-t, és bekövetkezik az amit nem akartam. Harry meghal. "Kérlek, mentsd meg!" "nem akarom elveszteni a testvérem" Visszhangoztak a fülembe Louis és Liam szavai. Nem akarom, hogy ő meghaljon, nem akarom.  Nem fogom hagyni! Nem, nem hagyom, hogy ő fölöslegesen szenvedjen itt már egy hete! Nem hagyom, hogy elveszítsem azt akit egykoron szerettem. De...de nekem ott van Lucas. Ő még kicsi, és nem akarom, hogy árvaként nőjön fel. Viszont ha én meg is halok akkor neki ott lesznek a srácok, vagy anya, és David. Tudom, hogy ők gondját viselnék. De én bele halnék a tudatba, hogy miattam Ő meghal. Végül meghoztam a döntésem.
-Nem, -ráztam a fejem.- nem megyek! -ahogy kimondtam hallottam ahogy Harry egy alig halható "ne" szócskát suttog.

-Hülye liba. -mondta, s meghúzta a ravaszt.
A fájdalom a testembe villámként hatolt bele, Harry-re hulltam...

*Harry szemszöge*
Eljött ide, itt van, csak azért hogy megmentsen.Olyan gyönyörű. Miért jött ide, hogy megmentsen? Hiszen annyi mindent elrontottam, mégis itt van. Gyermeke van, s mégis itt van. Annyira reméltem, hogy mikor a fickó azt mondja neki, hogy lépjen arrébb ő megteszi, hiszen ott van a kisfia. Nem tette meg, nemet mondott az utasításnak. Istenem, mit tett. Szinte a saját halálra mondott igent. Ahogy a fegyvert a fickó elsütötte Sara úgy hullott rám mint valami rongy baba. Aztán még egy durranás, egy ordítás és a fickót már a rendőr teperte le.. Ennyi volt amit hallottam, de nem láttam. Kezeimet -amik már sebesek voltak a kötél súrlódásától- rángatni kezdtem, hogy átölelhessem őt, s megnézzem hol vérzik.
-Megmentettelek. -suttogta rám emelve gyönyörű szemeit, s ajkán pici mosoly jelent meg.
-Tarts ki. -könnyeimtől homályosan láttam gyönyörű arcát amit, már oly' rég óta nem láthattam. Éreztem, hogy teste egyre jobban elernyed a testemen, és elöntött a pánik. A rendőrre pillantottam aki a megbilincselt elkövetőt tartotta maga előtt s kiabált olyanokat , hogy három sérült és egy halott van. Istenem, ha nem sietnek akkor kettő lesz az egyik egyes számból! Ahogy bejött négy piros ruhába öltözött mentős egy-egy hordággyal, úgy szorult el jobban a torkom. Kettő óvatosan emelte le róla a szinte pihe könnyű testét, és fektették hordágyra, onnan nem láttam, hogy mit csinálnak mert az egyik a látószögemben volt. Ahogy lenéztem magamra láttam ahogy a vörös vér szétterül a mellkasomon. Az ő vére...  Egy mentős eloldozta a kezeimet és a lábaimat de nem tudtam felállni. Úgy éreztem mintha a vállamba, a lábamba és a hátamba millió tűket szurkálnának ki-be.A kezem csak lógott a két oldalamon, miközben a vérrel borított felsőtestemre meredtem, a könnyek pedig szánkáztak le az arcomon. Mikor felnéztem a hordágyat már felfogták és indultak vele ki, s engem is áttettek egy hordágyra. Ahogy kiegyenesedtem a hordágyon össze szorítottam a szemeim mert úgy éreztem a gerincem kettétörni készül. Olyan sokáig voltam ülve, hogy  már-már elfelejtettem milyen a fekvés.
Ahogy kiértünk abból az épületből hol én egy hétig raboskodtak elfogott valamiféle megkönnyebbülés és a könnyek még jobban záporoztak a szememből, főleg mikor megpillantottam négy jómadarat. Ahogy körülvettek a mentő előtt úgy zártam ki magam körül a több tucat újságírót, tévéseket, és rendőrt, valamint az éppen megérkező hullaszállító kocsit. Nem szóltak semmit csak engedték, hogy a mentősök betoljanak a kocsiba, majd miután biztosítottak arról, hogy utánam jönnek, becsukták az ajtót és elindultunk. Ahogy rázkódott a kocsi engem úgy ütött fejbe az, hogy valójában mennyire is fáradt vagyok. A szemeimet lecsuktam, s  pár perc múlva már a kocsi zötykölődését és a mentősök beszédét sem hallottam.

2020.06.08.
A körülöttem való susogások rántottak ki az álmomból, valamint a folyamatos pittyegés. Nem értettem mit mondanak, ezért inkább rávettem magam a szemeim kinyitására. Ahogy kinyitottam láttam ahogy a szobában kellemes fényerősség van, valószínű, hogy most nyugszik a nap, s srácokat is megpillantottam ahogy a mellettem lévő ágyon ülnek s valakihez gagyarásznak.
-Valaki hozna egy pohár vizet mielőtt elporhadok?  -hangomra mindegyik felém kapta a fejét, de Zayn volt az aki teljesítette is a kérésem és megragadva a poharat töltött nekem egy pohár vizet.
-Ideje volt, hogy felébredj! -ült le mellém, és a könyökhajlatomra bökött miközben a pohárban lévő szívószálat számhoz emelte. Az a pár korty víz a torkomnak igazi felüdülésvolt.- már két infúzió és egy transzfúzió is lement.
-Meddig húztam a lóbőrt? - fel akartam ülni de ő a vállamnál fogva nyomot vissza.
-Először is tisztáznunk kell valamit! -Louisra pillantottam aki összefont karokkal állt felettem.- Nem ülsz, állsz fel! -mutatta fel a mutató ujját majd hozzá csatlakoztatta a középsőt és folytatta- Nem ehetsz nehéz ételeket! -majd jött a gyűrűs ujja is- Nem hajlítgatod a jobb kezed! -ezután jött a kisujja- Amúgy meg egy teljes napot át aludtál.
-Miért is nem hajlíthatom? -vontam fel a szemöldököm s lenéztem a könyökhajlatomra ahol egy kis valami állt ki.
-Azért mert benne van még a branűl. -Zayn úgy nézett rám mintha valami idiótának kéne elmagyaráznia egy bonyolult matematikai egyenletet.
-Aha, más néven a tű? -pöcköltem meg a kiálló kis kupakot(?).
-Ne nyúlj hozzá! - csapta el onnan a kezem, majd még hozzá tette.- egyébként is nem tű az hanem branűl és az tejesen más mint egy tű!
-Aha, oké...doktorbácsi... -forgattam meg a szemeim, mikor is egy édes kisfiú került a látó szögembe. - Ő ki? -böktem a kis srác felé aki Niall-el kocsikázott az ágyon.
-Öm...Sara kisfia. -gyorsan mondta ki Louis, de nekem szöget vert a fejembe a név. Sara. Mi lehet vele?
-Hol van Sara? -szemeimet Zayn-re meresztettem s türelmetlenül vártam a választ ami kis idő elteltével se jött.- Ugye jól van?  -hangom már-már hisztérikusan csenget.
-Egy osztállyal fentebb van. -szólalt meg  helyette Liam.- De...de nem mondanám azt hogy virágzik az egészségtől.
-Mi van vele? -úgy hadartam el a három szót, hogy azt hittem nem is fogják érteni.
-Harry elmondok mindent csak...csak kérlek ne húzd fel magad. Oké? -nézett rám kérlelőn, mire csak bólintani tudtam.- Srácok kimennétek? Jobb lesz ha csak rám kell figyelnie. -mind a hárman egyszerre álltak fel, Niall ölébe vette a kisfiút és kimentek.
-Most már mond el mi van vele! Mindent tudni akarok Liam!
-Tudom, Harry! Csak...mindegy. -ült le mellém s szemembe nézve avatott be mindenbe.-Hol kezdjem?
-A legelején! -csattamtam fel,s a pittyegés egyre gyorsabb lett.
-Oké, nyugi! -emelete fel a kezeit.- Louis-nak sikerült megszereznie Sara telefonszámát, felhívta. Elmondta neki... -kezdte, de félbeszakítottam. Én ezt a részt nem tőle akarom hallani hanem Sara-tól, feltéve ha lesz rá lehetőségem még az életben...
-Azt mond, hogy mi történt vele mikor behozták ide.
-Nos...meg kellett műteni, de műtét közben komplikációk léptek fel a vérveszteség miatt, leállt a szíve. -ahogy tudatosult bennem mit is mondott, olyan volt mintha a torkomat fojtogatták volna, s mellkasomban egy furcsa érzés keletkezett.- Azt mondta az orvos, hogy mindent megtesznek érte, de aztán másodszorra is közölték velünk, hogy újra megállt a verésben, és ilyenkor már károsodhat az agya, vagy valamilyen mozgásban felelős agyfélteke. -a mellkasomban lévő érzés egyre nagyobb lett, éreztem ahogy a könnyeim elöntik a szemeim, így tekintettemet a plafonra szegeztem. Imádkoztam, hogy legyen még az élők soraiban, nem akartam azt hallani, hogy nincs velünk. -Mindannyian megijedtünk, és imádkoztunk érte, végül az orvos kijött és mondta, hogy vége a műtétnek. Sikerrel jártak. -a két szó hallatán a szívem egy óriásit dobbant s ezt Liam is észre vette a monitoron.- A golyó a lépét találta el ami bevérzett és eltávolítottak. Most pihen, lehet, hogy még alszik.
-Hol van? -hangom remegett. Muszáj látnom őt. Látnom kell, hogy él. Látnom kell őt. Ha nem tehetem akkor....akkor meg bolondulok!
-Egy emelettel fentebb van. Egy órája hozták ki az intenzív osztályról.
-Látni akarom! -ültem fel, de a szédülés kifogott rajta és visszahulltam a párna halomra.
-Hozok és tolókocsit és azzal elviszlek hozzá. Jó lesz? -állt fel, nekem pedig leeset az állam. Azt hittem kisebb harcot kell majd megvívnom vele azért, hogy láthassam Sara-t, nem szerencsére nem. Észbe kapva bólogatni kezdtem, mire elhagyta a szobát. Lassan próbáltam felülni, és úrrá lenni a saját testemen, ami annyira hozzá szokott a vízszinteshez, hogy most kín szenvedés volt fel tornászni magam ülő helyzetbe. Ahogy a fejemet a szemközti falon lévő tükörre emeltem, megpillantottam a tükörképem és láttam ahogy az arcomon több karcolás látható, ahogy szemem alatti lilás-zöldes elszíneződés vissza integet, és ahogy homlokomon egy kisebb sebtapasz van.
-Hoztam a limuzint! -csapta ki az ajtót a személyes sofőröm, Liam. Egy nővér is vele tartott aki leszedte róla az ÉKG-t, majd sietősen távozott, egyedül hagyva Liam-el.  Mellém tolta a luxus járgányomat, majd átkarolva segített bele, végül kitolt a szobából egyenesen egy hosszú folyosóra -ahol a többiek voltak a kisfiúval- onnan pedig egy liftbe, ami egy emelet után kinyílt mi pedig kiszálltunk, és egy újabb hosszú folyosóra tértünk. A 31. számú ajtó előtt Liam megállt, belesett az ablakon, kinyitotta az ajtót és betolt rajta. A lélegzetem elállt ahogy megpillantottam azt a törékeny kis testét ami elveszett a kórházi ágyban. Barna haja kócosan keretezte az arcán. A fehér takaró a válláig takarta őt. Az ÉKG egyenletesen csipogott, a vér pedig rá volt kötve a kezén lévő branülre, míg ő nyugodtan szuszogott. Mellé gördülve a keze felé nyúltam de  a kezem megállt félúton, s lehullt a keze mellé.
-Újra melletted vagyok.-fogtam meg végül apró kezét amin tűszúrás nyoma volt.

II. Évad, 3. rész. "Őt hagyd ki ebből!"

Vélemény kérek!

Jó olvasást!

Amikor tudod, vagy csak felmerül az a tény benned, hogy valakinek megmentheted az életét, vagy akár el is veszítheti azt miattad, akkor elönt egy egyfajta félelem. Félelem attól, hogy valaki miattad halhat meg. Főleg ha azt a személyt egyszer a szívedbe zártad, akkor kétszer olyan nagy lesz rajtad a nyomás. Mi lesz ha elbukok és a szemem láttára fogja az az elmebeteg ember megölni azt a személyt, akit régen szívemből szerettem? Azt hiszem akkor többet, nem lennék képes szeretni, nem lennék többé önmagam. Nem, nem érdekel az, hogy már 7 éve nem láttuk egymást. Hiszen ő volt az aki a 18 éves énemnek olyan boldogságot adott egykoron amire örökkön örökké emlékezni fogok, és sohasem fogom titkolni mások elől. Egyszerűen, bele roskadnék a tudatba, hogy valaki miattam halt meg. És ha azzal meg tudom menteni az életét, akkor nem fogok tökölni rajta, hogy elmegyek-e vagy sem. Ez olyan mintha én dönthetném el azt, hogy egy ember élhet-e vagy sem. Szörnyű.
A percek elrepülnek a kocsi felett, s úgy érezem, hogy az egy órás kocsikázást 10 perc alatt tudtuk volna le. A szívem a torkomban dobog mikor megpillantok egy csapat rendőr tisztet és kommandóst ahogy fegyverekkel a kezükben, lövésre készen állnak. A hideg végigfut rajtam ahogy leállítom a motort, s fiamat Louis-ra hagyva szaladok egy ismerős alak felé. Liam. Oly' annyira nem változott meg, de mégis látszik rajta az évek múlása. Ahogy meglát szemei kikerekedtek, s karjai közé zárt úgy mintha az a 7 év nem is lett volna.
-Kérlek, mentsd meg! -suttogja a fülembe elcsukló hangon. Elhúzódok és szemeibe nézek, amik pirosak és fáradtan csillognak. Nem válaszolok neki hiszen fogalmam sincs mi lesz. Megfordulok és a felénk közeledő rendőrtisztre emelem a tekintetem.
-Uram! Be szeretnék menni! -úgy mondom neki akár egy katona a parancsnokának, de hangomban mégis ott cseng a felé irányuló tisztelet.
-Hölgyem! -ráz velem kezet, majd folytatja- Nem tudjuk mennyire kiszámíthatóak a bent lévő elkövetők. Azt tudjuk, hogy fegyverük van és az ölés sem tántorítja meg őket.
-Azt mondták, hogy engem akarnak, hogy velem akarnak beszélni. Kérem, engedjenek be! -állom a tekintetét, és próbálok minél határozottabbnak lenni, bár a remegő lábaim, és kezeim elárulhatnak. A rendőr hezitál, gondolkozik majd bólint.
-Ha lövést hallunk akkor azonnal bemegyünk! -jelenti ki, én pedig bólintva távozok előle. Louishoz megyek vissza, aki karjai közt tartja Lucas-t, s minél távolabb ment a háztól.
-Louis, kérlek vigyázz rá. Oké? -puszilom meg kisfiam puha arcocskáját, s a torkomban pedig gombóc keletkezik.
-Persze, vigyázok. -bólint és karjait kicsit erősebben fonja köré. Meg fordulok és elindulok a szalag kordon felé, de Louis hangjára vissza fordulok.- Sara, kérlek legyél óvatos...és köszönöm! -hangja remeg, nekem pedig a gyomrom össze zsugorodik. A kordonhoz érve az a rendőrtiszt fogad akivel beszéltem, így hát azonnal átenged. Ahogy elérek a vén rozoga ajtóhoz a szívem úgy kalimpál mintha maratont futottam volna, s mikor lenyomom a kilincset akkor minden zaj elnémul én pedig  már ott állok bent a rémisztő hotel halljában.
Hallom ahogy az egyik rendőr  -vagy kommandós- egy hangosbeszélőbe bemondja, hogy bent vagyok az épületben, valamint azt ahogy a rablók, vagy elkövetők -jobban mondva csak az egyik- vissza kiabál, hogy menjek fel az első emeletre. Így hát tetszem azt amit mond. A hotel padlója minden egyes lépésemnél ropog-recseg, s minden egyeslépésnél figyelek hova lépek nehogy véletlenül beszakadjon. Az ablakok be vannak deszkázva, a falak csupaszak és koszosak. Dohos szag van ami keveredik a cigaretta büdös füstjével. Az egész földszint félhomályban van, de ahogy felérek a lépcső tetejére ott már teljes a világosság. Fogalmam sincs merre menjek tovább ezért le cövekelek és fülelek, hogy mégis merről jöhetnek a zajok. Miután meg állapítom, hogy jobb oldalról hallatszódnak elfordulok és bizonytalan lépésekkel elindulok. Elhagyok egy ajtót, két ajtót, három ajtót, majd a negyediknél megtorpanok. Ott vannak. Ott vannak egészen pontosan négyen. Harry egy székben ül megkötözve, s mikor rám kapja tekintetét úgy érezem, hogy szaltózik a szívem és a gyomrom is. Hosszú haja, ami a tarkójáig ér, csapzottan áll össze-vissza. Szemei karikásak, pirosak, és duzzadtak, valamint fáradságtól csillognak. Ruhája koszos és szakadt, arca is be van esve.
Ahogy a három férfi megfordult és tudatosult bennem kik is állnak előttem akkor a szívem kihagyott pár ütemet. Mindegyik vigyorgott, én pedig azt kívántam, hogy ébredjek fel ebből a rohadt rémálomból. A kisfiam apja Joe, apám nevelt fia Ricsi, és egy ismeretlen személy állt előttem.
-Hát eljöttél drágám? -vigyorgott önelégülten Joe. Sötét, hollófekete haja rövidre volt nyírva, szemei vörösek voltak a kábítószertől -tudtam, hogy drogozik ezért is váltunk el, valamint Lucas miatt- kezében egy fegyvert szorongatott.
-Nem vagyok a drágád! -ráztam a fejem, s farkas szemet néztem vele.
-Jött megmenteni az ex lovagját! -röhögött fel Ricsi.
-Mi lenne  ha nem szólnál bele?! -rivallt rá Joe.
-Mond, mit akartok vele, és engem minek hívattál ide? -teszem fel a kérdéseim, s tekintetem Harry-re szalad. A földet bámulja de látom rajta, hogy nincs jól, a szemeit szinte alig bírja már nyitva tartani mikor az idegen fickó felpofozza.- Hagyd békén! -emelem fel a hangom, de ő csak rám vigyorog és újra megpofozza őt.
-Hogy vele mit akarunk? Csupán megfizet azért amit tett. -ránt vállat Ricsi.
-Ugyan mit tett ő, Ricsi? -tárom szét karjaim és hitetlenkedve nézek rá. Ugyan mit tett Harry? Nem is ismeri őt, nem is látta még eddig!
-Ne hívj Ricsinek! Richard vagyok! -förmedt rám, s kezei ökölbe szorultak.- Egyébként, emlékszel amikor régen olyan szépen elbántál velem, ott a verandán? -húzza fel szemöldökét, én pedig vissza pörgetem azt a jelenetet. Még szép, hogy emlékszek mikor apámhoz mentem, majd mikor haza akartam jönni Ő megállított én pedig férfiasságán rúgtam őt.- Miatta mentél el tőlünk, miatta nem kaphattalak meg, miatta! -ordította az utolsó szót. Megfordulva Harry gyomrába vágta az öklét aki erre fájdalmasan nyögött fel. A levegő a tüdőmben akadt s szemeim kikerekedtek. Magának akart? Bele sem merek gondolni, hogy mi lett volna ha ott maradok... Megerőszakolt volna? Képes lett volna rá? Bizonyára igen, hiszen aki erre képes, akkor arra is képes lett volna.
-És te? Te miért vagy itt? Hiszen ő nem ártott semmit! -könnyeimmel küszködve beszélek kicsit hangosabban. Nem akarom, hogy bántsák miattam. Miattam bántsák, csak mert szerettem?
-Ő engem nem érdekel! Én a fiamat akarom!
-Mi? Nem! Őt hagyd ki ebből! Ő még kicsi! -a fiamat sose fogja elvenni tőlem. Harry rám emeli a tekintetét s pásztáz engem.
-Még, hogy hagyjam őt ki? Hiszen miatta csinálom! Tudtam, hogy akkor újra láthatlak ha te magad sétálsz hozzám. -ezzel a távol tartási papírra céloz amit 3 éve kértem amikor zaklatott engem és Lucast.
-Te teljesen megőrültél! Miért nem hagysz már békén? Miért nem hagyod, hogy felneveljem a fiamat nyugodtan? -úgy röhög fel mintha valami jó viccet mondtam volna neki, majd megkomolyodnak az arcvonásai és elém lépdel.
-Azt akarom, hogy olyan legyen mint az apja! Nem fogom hagyni, hogy egy nyálas fiút nevelj belőle! -Harry-re pillantottam aki kicsit megingatta a fejét.
-Én meg azt nem fogom hagyni, hogy egy olyan drogos, nagyképű, rohadék legyen mint az apja! -hangomban csörgedezik az iránta érzet gyűlöletem. Állkapcsa megfeszül, majd már csak azt veszem észre, hogy keze arcomon csattan. A szám elnyílik, és megérzem azt a förtelmes fémes ízt a számban.
-Vigyázz a szádra szépség, mert a pacsirta fogja bánni! -ellépet előlem majd intet az ismeretlennek aki a farmer kabátjából egy fekete pisztolyt vett elő és Harry felé irányította. Ahogy meghallom hogy kibiztosította, elpattan bennem valami és Harry elé rohanok úgy mint egy anya tigris aki épp gyermekét menti. Végül egy hangos lövés tölti be a szobát...