Sziasztok! Megérkeztem -mint látjátok- az új résszel. Nagyon köszönöm a a kommenteket az előző részhez!
Ez a rész szerintem kicsit fanyar lett, de kétszer is újra írtam... Na de mindegy is!
Véleményeket nagyon szívesen fogadok!
Jó olvasást!
 |
| Ők is kíváncsian várják a véleményed! ;) |
Úgy éreztem, hogy megállt körülöttem a világ. Az ismeretlen fickó teste élettelenül hullott elém, alig másfél méterre tőlem. A lélegzetem vissza fojtva néztem ahogy egyre több, s több vér folyik a padlóra és csordogál felém. Aztán láttam, hogy honnan folyik és úgy éreztem, hogy elájulok. A fejéből, ott ahol a golyó bement. Levegőért kapva tántorodtam hátra, de vádlim bele ütközött Harry lábába, így megálltam és az ajtó felé kaptam a fejem ahol az egyik rendőrtiszt állt a fegyvert a holttest felé tartva.
-A rohadt életbe! -üvöltött Joe majd fegyverét felém emelte és kibiztosította.- Ha lőni mer akkor megölöm! -fenyegetőzött.
-Tegye le a fegyvert és nem esik bántódása. -a rendőr már Joe felé tartotta a fegyvert, s higgadtan mondta neki azt amit én tudtam hogy nem fog használni.
-Hülye leszek... -vigyorodott el.- Menj félre Sara, hagy végezzem el a munkát. -Úgy mondta mintha csak arra kért volna meg , hogy vigyem ki a szemetet. Ha itt maradnék akkor képes lenne engem lelőni? De ha arrébb állok, szinte felkínálom neki Harry-t, és bekövetkezik az amit nem akartam. Harry meghal. "Kérlek, mentsd meg!" "nem akarom elveszteni a testvérem" Visszhangoztak a fülembe Louis és Liam szavai. Nem akarom, hogy ő meghaljon, nem akarom. Nem fogom hagyni! Nem, nem hagyom, hogy ő fölöslegesen szenvedjen itt már egy hete! Nem hagyom, hogy elveszítsem azt akit egykoron szerettem. De...de nekem ott van Lucas. Ő még kicsi, és nem akarom, hogy árvaként nőjön fel. Viszont ha én meg is halok akkor neki ott lesznek a srácok, vagy anya, és David. Tudom, hogy ők gondját viselnék. De én bele halnék a tudatba, hogy miattam Ő meghal. Végül meghoztam a döntésem.
-Nem, -ráztam a fejem.- nem megyek! -ahogy kimondtam hallottam ahogy Harry egy alig halható "ne" szócskát suttog.
A fájdalom a testembe villámként hatolt bele, Harry-re hulltam...
*Harry szemszöge*
Eljött ide, itt van, csak azért hogy megmentsen.Olyan gyönyörű. Miért jött ide, hogy megmentsen? Hiszen annyi mindent elrontottam, mégis itt van. Gyermeke van, s mégis itt van. Annyira reméltem, hogy mikor a fickó azt mondja neki, hogy lépjen arrébb ő megteszi, hiszen ott van a kisfia. Nem tette meg, nemet mondott az utasításnak. Istenem, mit tett. Szinte a saját halálra mondott igent. Ahogy a fegyvert a fickó elsütötte Sara úgy hullott rám mint valami rongy baba. Aztán még egy durranás, egy ordítás és a fickót már a rendőr teperte le.. Ennyi volt amit hallottam, de nem láttam. Kezeimet -amik már sebesek voltak a kötél súrlódásától- rángatni kezdtem, hogy átölelhessem őt, s megnézzem hol vérzik.
-Megmentettelek. -suttogta rám emelve gyönyörű szemeit, s ajkán pici mosoly jelent meg.
-Tarts ki. -könnyeimtől homályosan láttam gyönyörű arcát amit, már oly' rég óta nem láthattam. Éreztem, hogy teste egyre jobban elernyed a testemen, és elöntött a pánik. A rendőrre pillantottam aki a megbilincselt elkövetőt tartotta maga előtt s kiabált olyanokat , hogy három sérült és egy halott van. Istenem, ha nem sietnek akkor kettő lesz az egyik egyes számból! Ahogy bejött négy piros ruhába öltözött mentős egy-egy hordággyal, úgy szorult el jobban a torkom. Kettő óvatosan emelte le róla a szinte pihe könnyű testét, és fektették hordágyra, onnan nem láttam, hogy mit csinálnak mert az egyik a látószögemben volt. Ahogy lenéztem magamra láttam ahogy a vörös vér szétterül a mellkasomon. Az ő vére... Egy mentős eloldozta a kezeimet és a lábaimat de nem tudtam felállni. Úgy éreztem mintha a vállamba, a lábamba és a hátamba millió tűket szurkálnának ki-be.A kezem csak lógott a két oldalamon, miközben a vérrel borított felsőtestemre meredtem, a könnyek pedig szánkáztak le az arcomon. Mikor felnéztem a hordágyat már felfogták és indultak vele ki, s engem is áttettek egy hordágyra. Ahogy kiegyenesedtem a hordágyon össze szorítottam a szemeim mert úgy éreztem a gerincem kettétörni készül. Olyan sokáig voltam ülve, hogy már-már elfelejtettem milyen a fekvés.
Ahogy kiértünk abból az épületből hol én egy hétig raboskodtak elfogott valamiféle megkönnyebbülés és a könnyek még jobban záporoztak a szememből, főleg mikor megpillantottam négy jómadarat. Ahogy körülvettek a mentő előtt úgy zártam ki magam körül a több tucat újságírót, tévéseket, és rendőrt, valamint az éppen megérkező hullaszállító kocsit. Nem szóltak semmit csak engedték, hogy a mentősök betoljanak a kocsiba, majd miután biztosítottak arról, hogy utánam jönnek, becsukták az ajtót és elindultunk. Ahogy rázkódott a kocsi engem úgy ütött fejbe az, hogy valójában mennyire is fáradt vagyok. A szemeimet lecsuktam, s pár perc múlva már a kocsi zötykölődését és a mentősök beszédét sem hallottam.
2020.06.08.
A körülöttem való susogások rántottak ki az álmomból, valamint a folyamatos pittyegés. Nem értettem mit mondanak, ezért inkább rávettem magam a szemeim kinyitására. Ahogy kinyitottam láttam ahogy a szobában kellemes fényerősség van, valószínű, hogy most nyugszik a nap, s srácokat is megpillantottam ahogy a mellettem lévő ágyon ülnek s valakihez gagyarásznak.
-Valaki hozna egy pohár vizet mielőtt elporhadok? -hangomra mindegyik felém kapta a fejét, de Zayn volt az aki teljesítette is a kérésem és megragadva a poharat töltött nekem egy pohár vizet.
-Ideje volt, hogy felébredj! -ült le mellém, és a könyökhajlatomra bökött miközben a pohárban lévő szívószálat számhoz emelte. Az a pár korty víz a torkomnak igazi felüdülésvolt.- már két infúzió és egy transzfúzió is lement.
-Meddig húztam a lóbőrt? - fel akartam ülni de ő a vállamnál fogva nyomot vissza.
-Először is tisztáznunk kell valamit! -Louisra pillantottam aki összefont karokkal állt felettem.- Nem ülsz, állsz fel! -mutatta fel a mutató ujját majd hozzá csatlakoztatta a középsőt és folytatta- Nem ehetsz nehéz ételeket! -majd jött a gyűrűs ujja is- Nem hajlítgatod a jobb kezed! -ezután jött a kisujja- Amúgy meg egy teljes napot át aludtál.
-Miért is nem hajlíthatom? -vontam fel a szemöldököm s lenéztem a könyökhajlatomra ahol egy kis valami állt ki.
-Azért mert benne van még a branűl. -Zayn úgy nézett rám mintha valami idiótának kéne elmagyaráznia egy bonyolult matematikai egyenletet.
-Aha, más néven a tű? -pöcköltem meg a kiálló kis kupakot(?).
-Ne nyúlj hozzá! - csapta el onnan a kezem, majd még hozzá tette.- egyébként is nem tű az hanem branűl és az tejesen más mint egy tű!
-Aha, oké...doktorbácsi... -forgattam meg a szemeim, mikor is egy édes kisfiú került a látó szögembe. - Ő ki? -böktem a kis srác felé aki Niall-el kocsikázott az ágyon.
-Öm...Sara kisfia. -gyorsan mondta ki Louis, de nekem szöget vert a fejembe a név. Sara. Mi lehet vele?
-Hol van Sara? -szemeimet Zayn-re meresztettem s türelmetlenül vártam a választ ami kis idő elteltével se jött.- Ugye jól van? -hangom már-már hisztérikusan csenget.
-Egy osztállyal fentebb van. -szólalt meg helyette Liam.- De...de nem mondanám azt hogy virágzik az egészségtől.
-Mi van vele? -úgy hadartam el a három szót, hogy azt hittem nem is fogják érteni.
-Harry elmondok mindent csak...csak kérlek ne húzd fel magad. Oké? -nézett rám kérlelőn, mire csak bólintani tudtam.- Srácok kimennétek? Jobb lesz ha csak rám kell figyelnie. -mind a hárman egyszerre álltak fel, Niall ölébe vette a kisfiút és kimentek.
-Most már mond el mi van vele! Mindent tudni akarok Liam!
-Tudom, Harry! Csak...mindegy. -ült le mellém s szemembe nézve avatott be mindenbe.-Hol kezdjem?
-A legelején! -csattamtam fel,s a pittyegés egyre gyorsabb lett.-Oké, nyugi! -emelete fel a kezeit.- Louis-nak sikerült megszereznie Sara telefonszámát, felhívta. Elmondta neki... -kezdte, de félbeszakítottam. Én ezt a részt nem tőle akarom hallani hanem Sara-tól, feltéve ha lesz rá lehetőségem még az életben...
-Azt mond, hogy mi történt vele mikor behozták ide.
-Nos...meg kellett műteni, de műtét közben komplikációk léptek fel a vérveszteség miatt, leállt a szíve. -ahogy tudatosult bennem mit is mondott, olyan volt mintha a torkomat fojtogatták volna, s mellkasomban egy furcsa érzés keletkezett.- Azt mondta az orvos, hogy mindent megtesznek érte, de aztán másodszorra is közölték velünk, hogy újra megállt a verésben, és ilyenkor már károsodhat az agya, vagy valamilyen mozgásban felelős agyfélteke. -a mellkasomban lévő érzés egyre nagyobb lett, éreztem ahogy a könnyeim elöntik a szemeim, így tekintettemet a plafonra szegeztem. Imádkoztam, hogy legyen még az élők soraiban, nem akartam azt hallani, hogy nincs velünk. -Mindannyian megijedtünk, és imádkoztunk érte, végül az orvos kijött és mondta, hogy vége a műtétnek. Sikerrel jártak. -a két szó hallatán a szívem egy óriásit dobbant s ezt Liam is észre vette a monitoron.- A golyó a lépét találta el ami bevérzett és eltávolítottak. Most pihen, lehet, hogy még alszik.
-Hol van? -hangom remegett. Muszáj látnom őt. Látnom kell, hogy él. Látnom kell őt. Ha nem tehetem akkor....akkor meg bolondulok!
-Egy emelettel fentebb van. Egy órája hozták ki az intenzív osztályról.
-Látni akarom! -ültem fel, de a szédülés kifogott rajta és visszahulltam a párna halomra.
-Hozok és tolókocsit és azzal elviszlek hozzá. Jó lesz? -állt fel, nekem pedig leeset az állam. Azt hittem kisebb harcot kell majd megvívnom vele azért, hogy láthassam Sara-t, nem szerencsére nem. Észbe kapva bólogatni kezdtem, mire elhagyta a szobát. Lassan próbáltam felülni, és úrrá lenni a saját testemen, ami annyira hozzá szokott a vízszinteshez, hogy most kín szenvedés volt fel tornászni magam ülő helyzetbe. Ahogy a fejemet a szemközti falon lévő tükörre emeltem, megpillantottam a tükörképem és láttam ahogy az arcomon több karcolás látható, ahogy szemem alatti lilás-zöldes elszíneződés vissza integet, és ahogy homlokomon egy kisebb sebtapasz van.
-Hoztam a limuzint! -csapta ki az ajtót a személyes sofőröm, Liam. Egy nővér is vele tartott aki leszedte róla az ÉKG-t, majd sietősen távozott, egyedül hagyva Liam-el. Mellém tolta a luxus járgányomat, majd átkarolva segített bele, végül kitolt a szobából egyenesen egy hosszú folyosóra -ahol a többiek voltak a kisfiúval- onnan pedig egy liftbe, ami egy emelet után kinyílt mi pedig kiszálltunk, és egy újabb hosszú folyosóra tértünk. A 31. számú ajtó előtt Liam megállt, belesett az ablakon, kinyitotta az ajtót és betolt rajta. A lélegzetem elállt ahogy megpillantottam azt a törékeny kis testét ami elveszett a kórházi ágyban. Barna haja kócosan keretezte az arcán. A fehér takaró a válláig takarta őt. Az ÉKG egyenletesen csipogott, a vér pedig rá volt kötve a kezén lévő branülre, míg ő nyugodtan szuszogott. Mellé gördülve a keze felé nyúltam de a kezem megállt félúton, s lehullt a keze mellé.
-Újra melletted vagyok.-fogtam meg végül apró kezét amin tűszúrás nyoma volt.
