Sziasztok! Hatalmas késéssel és késői órákban hozom sajnos a részt amiért egy hatalmas bocsánattal tartozom. nem tartom valami izgalmasnak, igazándiból egyáltalán nem ezt akartam kihozni belőle de nem tudtam eléggé bele élni magam. Elvesztem a sorok között és nem találtam a kiutat :/
Jó olvasást!
*Louis szemszöge*
Az ember azt hinné, hogy egy gyerekre vigyázni a legkönnyebb, főleg egy olyanra aki nyugodt és csendes. Hát én kijelenthetem, hogy nem igaz! Az, hogy nyugodt az oké, viszont az, hogy ennyire csendes kicsit megijeszt. Nem tudom azt hogy amikor az anyjával van akkor is ilyen csendes-e. Most egyszerűen alig szólal meg. Beszélni biztos tud, hiszen okos kis kölyöknek látszik.
-Louis, hagyd már! -szólt rám újból El.- Attól, hogy ott ülsz mellette és kérdezgetett úgy mintha egy kihallgatáson lennétek nem fog megnyílni és beszélni. -lehet igaza van, hiszen már jó pár perce próbálom szóra bírni de semmi. Egyszerűen mintha a falnak beszélnék.
-Lehet, hogy igazad van. -húzom el számat, majd megsimítom a fejét a kiskrapeknek és felállok mellőle.- Lehet jobban megnyílna ha az ő szintjére mennék le. -állok a menyasszonyom elé és kezeimet csípőjére teszem.
-Az könnyen menni fog neked mert már most is az ő szintjén vagy. -kacsint rám játékoson, s egy szájra puszi után ellép tőlem. Figyelem ahogy a kanapén ülő kicsihez lépked és elé guggolva mosolyogva kezd beszélni hozzá. Akaratlanul is beférkőzött a gondolat az agyamba, hogy bárcsak a mi gyerekünk előtt guggolna most.- Lucas, szereted az autókat? -kérdezte tőle, mire bólintott.- Mit szólnál ha elmennénk sok-sok autók közé? -mondta lelkesen, mire Lucas arcára is egy pici mosoly ült ki.- Oké! -állt fel El és megindult felém.- Megyünk a Carl's autó múzeumába -mondta lelkesen.- Parkolj ki addig én felöltöztetem. -és ezzel el is ment.
Furcsa, az ember soha nem gondolná azt, hogy mikor a legjobb haverja a kórházban lábadozik addig ő a barátjának a megmentőjének a fiát fogja boldogítani. Hú, még gondolatban is furcsa. A lényeg, hogy a kis legényt addig nem viszem be a kórházba míg Sara jobban nem lesz.
-Lucas nézd itt van egy katonai terepjáró. -mutogatta Eleanor lelkesen a kocsikat már fél órája. Lucas pedig el nem szakad tőle, nagy szemekkel, és még nagyobb mosollyal nézi a különböző kocsikat.Akaratlanul is felmerült bennem a felismerés újra, hogy Eleanor csodás anya lenne. Annyi türelme van a gyerekekhez, vagyis Lucashoz biztos, hogy sok anya megirigyelhetné.
-Lou! -hallottam meg a nevem, mire kissé ráztam egyet a fejemen és Eleanorra emeltem a tekintetem.- El vagy varázsolva! -kuncogott.
-Melletted mindig! -kacsintottam huncutul, mire arcán halvány pír jelent meg.
-Éhes vagyok! -szólalt meg Lucas mire nagy mosollyal vettem tudomásul milyen szépen is tud beszélni.
-Hát akkor menjünk enni! -kaptam fel az ölembe és megindultam a kijárat felé.A közeli étterembe mentünk, ahol mindenki rendelt azt amit szeretett volna enni. Én maradtam a chilis babnál, El valami zöldséges ételt rendelt, Lucasnak pedig közösen megbeszéltük hogy gyümölcslevest rendülünk neki hozzá spagettit és közben majd imádkozunk, hogy meg is egye.
-Uram itt a rendelésük. -tolt az asztalunk mellé egy fém kocsit amin ott díszelgett az ebédünk. miután mindenki előtt ott volt a kívánt étele jó étvágyat kívánt és elment. Eleanor a mellette ülő Lucashoz fordult majd a kanalat megfogva elkezdte őt etetni. Lucas fintor nélkül kezdte enni a levesét, s én is enni kezdtem az előttem illatozó chilis babot. Miután gyorsan magamba kanalaztam az ételt, felpillantottam és a még mindig etető El-re néztem majd a még érintetlen ételére. Felálltam majd megérintettem a vállát és megkértem hogy üljön az én helyemre.
-Majd én befejezem, egyél te is. -foglaltam el az előbbi helyét, s én kezdtem etetni Lucast.
Miután mind befejeztük, és fittem elindultunk a haza vezető úton. Egész úton próbáltam Lucas-al váltani legalább pár szót de ő csak szégyenlősen bújt el a vadonatúj fehér plüss macija mögé.
-Kérsz fagyit? -húzódtam le az egyik fagyizó előtt, s hátrapillantottam rá. Láttam ahogy felragyog a szeme de fejét mégis nemlegesen rázta.- Hát jó, de én kérek szóval menjünk be jó? -húzogattam a szemöldököm, majd a telefonáló Eleanorra néztem, de ő csak megrázta a fejét és jelezte, hogy ő marad. Felvettem a napszemüvegem, zsebre tettem a pénztárcám és a telefonom majd kipattantam a kocsiból. Miután a kis lurkót is kivettem a kocsiból és letettem a lábaira elindultunk a bejárat felé. Szemem sarkából észrevettem ahogy pár lány a pár méterrel arrébb lévő kávézó előtt felénk fordulva kezd el beszélni és mutogatni. Beérve megálltunk a fagyis pult előtt, s míg Lucas lábujjhegyre állva nézte a kínálatott addig én rendeltem magamnak egy ananász ízesítésű gombócot. Míg a fiatal srác -aki szerintem még csak a 18. életévét rugdossa- elintézte a kért fagyimat addig leguggoltam a lurkó mellé.
-Melyik ízű a kedvenced? -böktem fejemmel a fagyik felé. Pici kis mutató ujjával az ablakon túli Milka csoki ízesítésű felé bökött.- Hmm az nagyon finom. -bólogattam felhúzott szemöldökkel.- Még egy ilyet is kérnék! -szóltam a kasszánál váró fiúnak. bólintott majd egy jókora gombócot tett a tölcsérre. Fizettem majd úgy döntöttem, hogy bent fogjuk elfogyasztani mivel kint a lányok kisebb csapatott alkottak ez idő alatt. Leültünk az egyik kerek üveg asztalhoz majd felé nyújtottam a gombóc fagyiját de ő csak megingatta nemlegesen a fejét.- Naa, a kedvemért. -biggyesztettem le az ajkamat, de még mindig nem hatotta meg.- Akkor sírni fogok! Szomorú leszek és sírni fogok. Azt szeretnéd, hogy sírjak? -próbáltam rá még mindig hatni, így szemeimet meresztgettem és szipogni is kezdtem de még mindig tartotta a magát.- Miért nem kell? Finom, te is szereted. - érdeklődtem. Melyik gyerek nem fogadna el egy olyan fagyit amit imád? Sőt, melyik gyerek az aki ennyire nyugodt?! Komolyan normális ez? Mármint ez a viselkedés. Lemerem fogadni, hogy más gyereknél még a gatyámat is el kellett volna adnom, hogy boldog legyen. De ő? Még egy fagyit se fogad el, csoda volt, hogy azt a macit elfogadta...
-Anya azt mondta nem szabad elfogadni semmit idegen bácsiktól. -rázta a fejecskéjét amit kicsit hosszú tincsei követtek. Ja, hogy itt van a kutya elásva! Oh Sara, milyen minta anya vagy? Komolyan melyik gyerek hallgat ennyire az anyja szavára? Különleges kis lurkó ő. Hát akkor próbáljuk meg lerombolni azt a falat amit anyuci olyan szépen felépített benne.
-De én nem vagyok idegen. -ráztam a fejem, s abban a pillanatban csöppent le egy csepp a fagyikról.
-De. -makacskodott.
-Én anyának egy barátja vagyok. Tudod, ott voltam veletek mikor anya elment volna. -húú még vissza gondolni is rossz...-Anya azt mondta vigyázzak rád. Na kérlek együk meg a fagyit. -nyújtottam felé újból mire vonakodva bár de elfogadta. Megkönnyebbülve fogyasztottam el a fagyimat és elkönyveltem magamban, hogy bizony este sokat fogok a wc-n ülni... Már akkor éreztem, hogy a csípős étel rakoncátlankodik odabent...
Ragacsosan bár de hazaértünk mind a hárman. Lucas még a kocsiban bedobta a szunyát s El is fáradt lett, így ők aludni tértek, én pedig próbáltam kicsit a kanapén relaxálni de öt percnél tovább nem bírtam.
Tizenöt perc múlva már az edzőtermemben voltam s a súlyokat emelgettem, addig amíg meg nem szomjaztam. Így hát következő utam a konyhába vezetett, ahol egy nagy pohár vizet kortyolgattam. Fülemet keserves sírás hangja ütötte meg a nappali felől. Letéve a poharat nagy léptekben haladtam a síró Lucashoz aki már a nappali közepén állva sírt. Amint oda értem felkaptam az ölembe és magamhoz szorítva próbáltam lenyugtatni. A szívem hasadt meg ahogy könnyel teli szemeit rám emelte és megszólalt:
-Hol van az anyukám? Anyát akarom! -mondta kérlelően, s újra sírásban tört ki.
