37. Rész "Féltem, féltem tőle..."

   Hali! Újra itt vagyok egy olyan résszel ami valamennyire de tetszik nekem is :)  Kíváncsian várom a reakciótokat!  Tudod hogy vagytok itt páran akik nem akarnak komizni de higgyétek el nekem nem nagy cucc oda pötyögni pár betűt! Ha nem akarod hogy tudjam ki vagy akkor írd névtelenül! 

Jó olvasást!

  *Sara szemszöge*

Érezted már úgy hogy jó irányba haladsz, de mégis jobb lenne vissza menni oda ahonnan jöttél? Nos, én most pontosan így érzem. Tudom hogy jó felé tartok, már a taxiban ülve és már csak fél óra választ el hogy találkozzak anyával, és a bátyámmal, de mégis rossz mert több kilométerre  vagyok a szerelmemtől, a barátomtól. A szívem, minden egyes másodpercben azt diktálj hogy menjek vissza és legyek vele, míg az agyam azt, hogy menjek tovább és tisztázzam az ügyet a családommal. Úgy érzem most az agyamra kell hogy hallgassak, hisz Harry megvár. Tudom hogy most neki is rossz hogy messze vagyok tőle, de ezt most meg kellett hogy tegyem. Tudom, eljöhettem volna vele de ezt magam kell hogy helyre hozzam, ezt én rontottam el, egyedül, és egyedül is fogom helyre hozni, tisztázni. 
A taxi motorja leállt, így gondlom megérkeztünk a szállodához ahol anya és David van.  A taxisnak kifizettem a kért összeget, majd nagy levegőt véve kiszálltam a kocsiból. Hihetetlen milyen gyorsan ide értem, vagy csak én gondolom így? Lehet azért mert a repülőút háromnegyedét végig aludtam, vagy csak mert a gondolataimba merülve nem vettem észre az idő folyamatos pergését. Nem tudom.
Lassan léptem be a hatalmas épületbe, és sétáltam a recepciós fülkénél ülő 30-as éveiben járó nőhöz.
-Jó napot! Miben segíthetek? -kérdezett, kedvesen mosolyogva.
-Jó napot! Az édesanyámhoz jöttem. A neve  Bekky Gifron. Megtudná nekem mondani melyik szobában találom? -kérdeztem. A nő a számítógépben kezdett el keresgélni majd felpillantott újra.
-Elkérhetném a személyigazolványát? -elővettem a pénztárcámból a kis kártyát majd a nőnek nyújtottam át. Elolvasta majd vissza adta.
-Rendben. Nos, Ms.Gifron  szobája az ötödik emeleten van, és a 267-es az ő szobája. -adta meg a nekem kellő adatokat. Megköszönve a segítségét, mentem a lifthez. Beszállva megnyomtam az ötös számmal ellátott gombot, és vártam hogy a lift felérjen az adott emelethez. Az ujjaimat idegesen tördelve néztem ahogy a kis számláló egyre feljebb ugrál. Mit fogok majd mondani neki? Ugrott be egy kérdés mire a szívem hevesen kezdett verni. Nem volt időm gondolkozni sem mivel a lift egy csengéssel ki is nyílt. Szememmel kerestem a 267-es számmal ellátott szoba ajtót. Mikor megtaláltam, kezemet ökölbe szorítottam, s  megkopogtattam a szoba ajtaját. A zár kattant egyet és az ajtóban bátyám tűnt fel. Nem tudom szeme miért nyílt nagyra, azért mert a húga épp előtte áll, vagy mert megijedt a piros kisírt szemeimtől. Igen, szinte a repülőúton amennyi időt ébren voltam sírtam.
-Te meg hogy..? Mit keresel itt? -beszélt össze-vissza.
-Anya itt van? -kérdeztem halkan.
-Nem,  nincs itt! Mi van hol hagytad Harry-t? Hmm? Nélküle is eltudsz jönni, vagy csak lent vár a hallban? -kérdezte durván. Minden egyes szava a szívemet érte, ami  fájt. Ennyire haragszik rám?
-David, kérlek, beszélni ak...-nem is hagyta hogy befejezzem, közbevágott.
-Mondtam hogy  nincs itt! Dolgozni van! Sara az isten szerelmére, tudod te hogy milyen mérges lesz rád még jobban?! -ordított. Ordított a saját húgára. Fejemet lehajtottam és szemeimet össze szorítottam. Nem, nem, nem, nem fogok sírni! Nem! -Kurvára nem tudod! -folytatta.- Egyáltalán hogy a francba tudtad meg hogy melyik szállodába vagyunk? Jaj várj, gondolom Harry-d lenyomoztatta a telefont, vagy kitudja mit csinált hogy ide elgyere, vagy inkább úgy mondjam hogy elgyertek? -sosem láttam még őt így, nem láttam még ilyennek. Féltem tőle, olyan volt mintha bármelyik pillanatban megüthetne, kicsinek érzetem magam, és védtelennek. De ő bátyám, nem ütne meg, igaz? Remélem.
-E-egyedül jö-jöttem.-mondtam szaggatottam és halkan.
-Csoda! -hangja tele volt szarkazmussal, ami még rosszabbul eset.
-Mikor jön vissza anya? -kérdeztem úgy hogy a tekintettem még mindig a padlót pásztázta.
-Honnan tudjam?! Mi vagyok én, titkárnő?! -kezeivel hadonászott és már azt figyeltem melyikkel fog megütni. Féltem, féltem tőle.
-É-én csak azt akarom neki mondani, h-hogy bocsánat. -néztem szemeibe. Furcsán csillogtam, volt benne düh, méreg, idegesség, és még sok minden amit nem tudtam megfejteni.
-Bocsánatot kérni? Ugyan Sara...-a telefonom csörgése megszakította a mondatát. Elővettem a készüléket amin Harry mosolygós arca volt látható.  -Mi van csak nem hiányol?! -röhögött mérgesen. Most akkor rám,  vagy Harry-re mérges? kérdeztem saját magamtól. -Menj vedd csak fel!  Hisz, ha ő hív akkor felveszed a telefont, de ha anya, akkor te nem is ismered a telefont! -vádolt.
-Hagyd abba!! -ordítottam rá, és könnyeimnek már nem kellett sok hogy arcomra folyjanak de még tartottam magam, úgy ahogy. -Hagyd abba! -kiáltottam mérgesen majd a telefonomat földhöz vágva rohantam a lifthez. Szerencsémre a lift azon nyomban kinyílt majd megnyomva az "F" gombot indult is lefelé. Szememet már csípték a könnyek, de nem érdekelt, nem fogok sírni! Nem! A lift csengett egyet majd kinyílt. Nem szóltam semmit csak a bejárathoz siettem. A portás kinyitotta nekem az ajtót amin én nagy léptekben mentem ki. Eset. Nagy esőcseppekben esett az eső. Miért pont most kell esnie? Miért? A fejemre húztam a kapucnit, a kezeimet a kabátom zsebébe csúsztattam és lábaimat gyorsan szedtem, szinte már-már futólépésben. Hogy hova mentem, nem tudom, csak minél távolabb akartam lenni tőle.  Szememből a könnyek kezdtek folyni ahogy vissza emlékeztem dühös hangjára, mérges tekintetére, és ideges mozdulataira.
-Sara! -hallottam egy hangot távolról. Nem, nem lehet. Miért jött utánam? Menjen vissza, hagyjon békén! Meg sem fordultam csak kezeimet kivettem a zsebemből és futni kezdtem. Az utamba kerülő pocsolyákat nem kerültem ki csak egyszerűn bele tapostam a csizmámmal, mire azok szerteszóródtak a hirtelen jött "csapástól". -Sara állj meg! -hallottam még egyszer a hangját. Ahelyett hogy megálltam volna csak gyorsabban futottam.  Szét sem néztem az úton mikor átszaladtam rajta. Az autósok, dudáltak, és kiabáltak. Az egyik nagy fékcsikorgással jött felém. -Sara!! -hallottam újra bátyám ordítását. A kocsi fél méterre előttem állt meg. Fejemet megráztam majd újra futottam tovább az út másik oldalán.  Hirtelen a kabátomat elkapták. -Állj meg! -bátyám hangja közeli volt mivel ő fogta a kabátom. Én csak tovább akartam futni, így megragadtam kabátom cipzárját és egy határozott  mozdulattal húztam le, kezeimet hátrafelé tartva csusszantam ki a kabátból. Bátyám már csak a kabátomat tartotta, én pedig tovább futottam és reménykedtem benne hogy nem jön utánam. A barna felsőmön az esőcseppek nyomot hagytak, mivel az anyag beszívta magába. Egy perc alatt ázott át a felsőm teljesen, de nem érdekelt, mivel bátyám még mindig követett. -Állj már meg, a kurva életbe, Sara!! -üvöltött. Az egyik sarkon befordultam majd egy kis hely volt ahova beálltam. A levegőt vissza tartottam hogy ne hallja meg a zihálásom. Pár másodperccel később bátyám szaladt el előttem, nem vett észre aminek örültem. Félve pillantottam ki az utcára, és megbizonyosodtam arról hogy bátyám már tovább ment. Vissza mentem oda ahol befordultam, és tovább mentem.  Könnyeim patakokban folytak, de nem érdekelt.

Húsz méterrel arrébb egy park volt így oda mentem. Sehol sem volt senki, hisz ki olyan hülye hogy szakadó esőben a parkban legyen? Hát persze hogy én! Kicsit beljebb a parkban voltak padok. Mivel a lábaim már kezdték felmondani a szolgálatot a sok futkározás miatt, leültem az egyikre. Kezeim remegtek, nem tudom hogy azért mert fáztam, vagy mert a sok futás kifárasztott, illetve azért mert féltem? Talán mindegyik.Kezemmel hátrasöpörtem az arcomhoz tapadt vizes hajszálakat.
Hát ez lenne Monte Carlo?A fény és csillogás városa? Mindig is elakartam ide jutni, de nem ezért.
Szememből  könnyek már nem folytak, talán elfogytak? Lehet.
Hirtelen egy érintést éreztem a vállamon mire ijedten fordultam hátra. Fel akartam állni és újra lerázni de nem ment, több okból is. Először is azért mert már felállni sem bírtam, a másik ok pedig hogy fogta a karomat.  Elém állt, de én nem néztem fel rá.
-Sara, bocsánat. -mondta halkan, talán a szerencsén múlott hogy hallottam és nem nyomta el teljesen az eső zuhogásának hangja. -Kérlek ne haragudj. -folytatta de már nem érdekelt semmi, nem érdekelt mit fog mondani.
-Ne haragudjak? -nevetettem fel keservesen. -Na haragudjak David?  A szálloda folyosóján veszekedtél velem! A telefonban is veszekedtél velem! -kiabáltam magamból kikelve.
-Nézd, meg tudom magya...
-Nem vagyok kíváncsi a magyarázatodra! Érted?! Én csak azért jöttem ebbe a rohadt Monte Carloba hogy rendezzek mindent, de te csak nekem ugrasz! -folytattam.
-Kérlek, ne kiabálj. -engedte el a karom de attól eltekintve sem tudtam volna felállni hisz teljesen átfagytam. Monte Carlo nem valami meleg novemberben, esős időben...
-Én ne kiabáljak?! Az nem volt baj mikor te kiabáltál velem? -kérdeztem szarkasztikusan
-Ha abba hagynád megmagyaráznám! -kapta fel a vizet.
-Na tessék akkor mondjad! Adj választ hogy mi a francért estél nekem! -észre sem vettem hogy szememből újra folynak a könnyek. Akkor csak nem fogytak el? Remek.
-Elmondok mindent, de előbb kérlek menjünk valami olyan helyre ahol nem ázzunk jobban szarrá. -kérte. Felálltam a padról de a lábamat már nem éreztem úgy átfagytam, hát igen a farmernadrág nem sokat melegít ha az ember esőben szalad és ül.  -Vedd fel ezt. Így is át vagy fagyva és remegsz. -nyújtotta át nekem a kabátját.
-Nem kell. -ráztam a fejem.
-A francot nem kell! -horkantott fel és rámerítette. Fogaim össze koccantak a remegésemtől így karjaimmal  próbáltam kis meleget árasztani, sikertelenül. Még mindig ott álltunk bátyám épp telefonált, miután zsebre tette a telefont vissza jött hozzám. Lassan indultunk el de én már akkor sem bírtam menni. Térdeim remegtek a hidegtől, fejemet lehatottam és csak próbáltam talpon maradni. Hirtelen bátyám az ölébe kapott mire összeráncolt szemöldökkel néztem rá. Nem szólt semmit csak haladt előre. A park bejáratánál állt egy taxi amibe beültünk. Miután a sofőr megtudta az úti célunkat elindult.
10 perc múlva már a recepciónál kérte el bátyám a kulcsokat.
A szobában levettem a vizes kabátot és felakasztottam.
-Gyere. -fogta meg a kezemet és lassan bementünk egy szobába. -Ez az én szobám, ott a fürdő. Menj és zuhanyozz le meleg vízzel. Hidd el jól fog esni. -mosolygott biztatóan.
A zuhany alatt kiengedett a megfagyott testem, hihetetlenül jó érzés volt. Fél óra múlva már szárazra törölköztem, és a törölközőt magam köré tekerve léptem ki a fürdőből. Bátyám az ágyán ült már átöltözve és csak nézett ki a fejéből.
-Ömm, kint hagytam a ruhákat. -szólaltam meg halkan mire felém nyújtotta a ruhadarabokat.
-Maradj csak, én addig csinálok forró teát. -a szobában magamra kaptam a ruhákat, amikbe bele estem de nem számított, mert meleg volt az öltözékem és a bátyám illatát árasztották. Hajamat hagytam a hátamra omlani vizesen, mivel nem tudtam hol lehet a hajszárító. Kopogás hallatszott az ajtótól így kinyitottam. Bátyám a kezében két nagy bögrében tért be a szobába.
-Citromos. -mosolygott és átnyújtotta az egyik bögrét.
-Köszönöm. -fogtam meg a fülét a gőzölgő bögrének. -Elmondod akkor hogy miért voltál olyan? -mondtam halkan és bele kortyoltam a teámba.
-Hát jó. -sóhajtott és letette a poharat a kis asztalra. -Emlékszel mikor New York-ban voltam, a suliban?
-Igen, emlékszem. A fotós suliba mentél oda. -idéztem fel.
-Igen. -bólintott- Voltak bulik amiken jót mulattunk, berúgtunk ilyesmik. Volt egy lány akinek bejöttem és ő is nekem.
-És? -érdeklődtem.
-Apa leszek... -mondatára, a levegőm bent rekedt és nagy szemekkel néztem rá.

36. Rész "Jó lenne..."

Sziasztok! Itt az új rész. Bevallom nekem ez valahogy nem tetszik de újat írni nem szeretnék mivel akkor nagyon nagyot csúsznék. Az esetleges íráshibákért bocsánat! Nos nincs mit mondanom csak annyit hogy: Jó olvasást! 


Miután beletörődtem abba hogy Harry-t nem fogom sehogy elérni elfeküdtem az ágyon és csak néztem ki a fejemből. Egy kósza gondolat által magamhoz vettem a laptopot és csak úgy nézegettem a közösségi oldalakat. Megnyitottam egy újabb lapot majd elindítva a Populart hallgattam és nézegettem tovább. A szemem megakadt egy David által feltöltött képet.

Csak egy icipicit

Már épp el akartam küldeni a hozzá szólásom:"pocak" de inkább kitöröltem.  Nagyot fújtatva léptem ki twitterből. Egy újabb számot indítottam el és egy újabb lapot nyitottam meg.
Pletyka oldalakat  olvasgattam amik tele voltak Justin Bieberrel, valamint One Directionnal párat elolvastam majd egybe én is benne voltam. Nem voltam kíváncsi a hazugságára hogy mit találtak ki rólam így inkább abból is kiléptem. Kicsit még barangoltam az interneten majd kiléptem mindenből és eltettem a laptopot. Mivel Pezz bámult rám elkezdtem vele játszani. Nevetésem amit a kis szőrpamacs okozott a különböző tettével, betelítette a szobát. A kezemet harapdálta gyengéden mégis ott maradtak  a piros csíkok, amiket nem bántam mert tudtam hogy elmúlnak hisz csak karcolások, vagy talán még annak sem mondhatni.Miután már kutyusom megunta a játékot fogta magát és kiszaladt a szobából. Na szép. Kezemre néztem, vagyis pontosabban az alkaromra, amin Pezz nyála volt. Fúújj. Feltornáztam magam az ágyról és kezembe véve a pizsamámat megindultam a fürdőbe. Gyorsan lezuhanyoztam, kimostam a hajam.
Miután már pizsamámban, a puha ágyban feküdtem a takarót pedig lábaim alá rugdostam, s a birtokomban tudhattam a tv távirányítóját, váltogattam a csatornákat. Megálltam egy csatornán amin épp a Harry Potter ment. A kezem magam elé tartottam és próbáltam kivenni a sötétségből hogy még mindig ott vannak-e a piros csíkok. Miután a tv bevilágította a szobát láttam hogy bizony még ott vannak. Régen anya mindig veszekedett mikor meglátta hogy mit csinált Pezz de én csak nevettem és mondtam neki hogy ameddig nem vérzik addig nem baj. Persze ő ezt már nem így fogta el, de egy idő után feladta azt hogy valaha is normálisan játsszak a kutyával.
Az órára pillantottam ami este kilenc óra tíz percet mutatott. Hol lehet már Harry?
Egy kis idő után, úgy körülbelül fél tízkor elaludtam a tv nézés közben.

      
    *Harry szemszöge*

A lépcsőn halkan lépkedtem felfelé miközben belül a bűntudat emésztett. Az óra már rég ütötte a fél 11-et. Mikor a lépcső közepe felé jártam a szobámból sikoly szűrődött ki. Lábaimat futásra késztettem. A szobába akár egy bomba robbantam be és kapcsoltam fel a villanyt. Megnyugodtam mikor szembesültem a ténnyel hogy csak a tv-ben megy egy horror film. Sara mint egy kis angyal aludt, nem zavarta hogy a tv hangosan szól, vagy hogy fel van kapcsolva a lámpa. A tv távirányítója a földön hevert így felvettem és kikapcsoltam vele a tv-t. Sara-hoz léptem és lassan adtam az arcára egy puszit. Feltérképeztem az arcát ami annyira nyugodt volt. Ajkai résnyire voltak nyitva, és egyenletesen szuszogott. Kezem alig érintem húztam végig karján. De amin megláttam hogy piros csíkok húzódnak rajta szemem rögtön kétszeresére nőt. Mit csinált? Mikor? Egyáltalán ő csinálta? Ezt biztos hogy nem fogom annyiban hagyni! Meg fogom tudni mikor, hogyan, és ki csinálta! De ha más az akkor áshatja a sírját! Megnéztem a másik karját is, bár ahhoz fel kellett emelnem, és benne volt a pakliban hogy felébred de most az egyszer nem érdekel. Kíváncsi voltam. Ahogy sejtettem a másik karját is beborították a piros csíkok. Mérges voltam, és kíváncsi, azt kívántam bárcsak már reggel lenne.  Mivel Sara libabőrös volt gyanítottam hogy fázik, bár ki ne fázna mikor vizes a haja? A takaró összegyűrve helyezkedett el a két lába alatt. Óvatosan emeltem fel egyszerre a kettőt majd vettem el a takarót, lassan letettem a lábait mire mocorogni kezdett. Szerencsére csak átfordult a másik oldalára. Ráterítettem a takarót és utam a fürdőbe vezetett. Miután langyos vízzel letusoltam és megtörölköztem, felvettem egy boxert és rá egy rövidnadrágot Sara kedvéért. Mindig szégyenlős ha meglát egy száll boxerben, és ettől elpirul, ami nagyon aranyossá teszi.
Befeküdtem az ágyba Sara mellé mire ő, mintha megérzett volna bújt hozzám. Egyik karomat a  csípősére tettem majd úgy el aludtam.

 2013.11.28.

Reggel már csak egyedül voltam az ágyba, vagyis nem teljesen. Pezz éppenséggel az arcomba bámult nagy. golflabda szemeivel. Ásítottam egyet és nyújtózkodtam. Valami furcsa szag ütötte meg az orromat mire elfintorodtam.
-Csak nem te vagy ilyen büdös? -kérdeztem az ebet mire az csak lefeküdt mellém. Közelebb hajoltam hozzá és megszagoltam a bundáját. Oh szóval te vagy a bűnös! Feltápászkodtam az ágyból és felkaptam a bűzös borzot. Lassan mentem a fürdőszoba felé és próbáltam minél jobban felkelni. Úgy döntöttem hogy a zuhanyzóba állítva a kutyát fürdetem meg. Igen ez elméletben jó is volt, de nem gyakorlatban. Mikor letettem a zuhanykabinba ő úgy rontott ki onnan. -Remek.-sóhajtottam fel. Na most légy okos Styles! -gondoltam magamban. Gyorsan pörgettem az agyamban a lehetőségeket amik elég csekélyek voltak. -Ez az! -akár egy kis égő is kerülhetett volna a fejem fölé mint a rajzfilmekben, ahogy megvilágosodtam. Felfogtam a kissé megszeppent ebet, és úgy léptem be a zuhanykabinba és húztam el a "falát", így meggátolva hogy Pezz kiszökhessen. A zuhanyrózsát a kezembe fogtam és eltartva a kutyától állítottam be kellemesen melegre a vizet.A kutyára irányítottam mire az összerezzent de nem tudott menekülni így a lábamnál talált menedéket. Leguggoltam hozzá és úgy vizeztem össze a bundáját. Mivel nem volt itt a kutya sampon, ezért az én samponomat használtam. Alaposan dörzsöltem át vele mindenét, és igen ott is. Miután már csak egy fehér hajsampon golyó lett elkezdtem  róla lemosni a sampont. Miután kész lett elzártam a csapot és néztem a "munkám" eredményét. Egy szép vizes kutya aki bociszemekkel néz rám. Hát nem édes? -Na kész vagy. -jelentetem ki és ezzel egy időben rázta meg magát. -Nee! -emeletem a kezem az arcomhoz de nem sokat segített, tiszta vizes lettem. -Remélem örülsz!- nevettem fel.
Miután kikászálódtunk a zuhanykabinból, feláldoztam egy törülközőt a kutya számára. Miután alaposan átdörzsölgettem vele és már nem csöpögött belőle a víz, vissza engedtem a szobába.  Mivel már úgyis tiszta víz voltam én is gyorsan lezuhanyoztam. Tiszta ruhába bújtam és magam mögött hagytam a fürdőt. A szobába körülnéztem és megláttam ahogy Pezz befészkelte magát az ágyneműk közé. Remek, húzhatok fel tiszta ágyneműt is. Túrtam a hajamba. Elővettem a hajszárítót majd a konnektorba dugva és a kutyát magam elé téve szárítottam meg.  Miután kész lettem még lecseréltem az ágyneműt.
Illatos, bolyhos, és tiszta kutyával az oldalamon mentem a konyhába ahol nem volt senki úgyan úgy ahogy a többi helységben sem.
-Hol vannak? -vakartam a tarkóm. A pulton megpillantottam egy kis cetlit. Jó reggelt! A boltba mentem nemsokára jövök. Puszi Sara. <3. Állt a kis cetlin. Oké , szóval Sara a boltban van, de a fiúk hol? Ha lenne valami programunk akkor szóltak volna nem? Na mindegy majd kiderül.
A nappaliban a kanapén nyúlok el, már fél órája. Nyugodtnak tűnök de egyáltalán nem vagyok az! Az idegesség már belülről emészt fel. Hogy miért? Könnyű a válasz. Sara már több mint fél órája elment a boltba és még nem jött haza. Az a rohadt telefon is ki van kapcsolva és nem tudom elérni! Elakartam menni megkeresni de két okból nem tettem még, egy: nem tudom hova is ment pontosan, kettő: mi van ha elindulok és elkerüljük egymást? Akkor addig kereshetném ameddig akarom, reménytelen lenne. Hajam már úgy áll mint akit megcsapott az áram hajszárítás közben, mivel annyiszor beletúrtam idegességemben. Hirtelen meghallottam az ajtó csukódását. Felpattantam és az ajtóhoz rohantam. De Sara addigra eltűnt a konyhába. Lábaimat sebesen szedtem míg be nem értem a konyhába.
-Te meg hol voltál eddig?! -kérdeztem meg azt ami  már fél órája kínzott, egy kicsit hangosabban. Sara riadtan kapta rám a tekintetét. 
-Baj van, Hazz? -kérdezte és elkezdett kipakolni a szatyrokból.
-Azt írtad arra a rohadt cetlire hogy nemsokára jössz. Erre meg már eltelt több mint fél óra!-hadonásztam össze-vissza a karjaimmal.
-Tudod, nem könnyű úgy hamar haza érni hogy itthon marad a bevásárló lista, és gondolkozni kell hogy mit is kell venni. -fogott meg egy doboz gabona pelyhet és a szekrényhez lépve tette fel az egyik polcra. Háta mögé lépve öleltem át a derekát, arcomat pedig nyakába fúrtam.
-Sajnálom. -motyogtam nyakába. -Nem akartam kiakadni csak azt hittem valami bajod eset vagy valami. Sajnálom. -pusziltam meg a nyakát mire összerezzent.
-Semmi baj. -fordult velem szemben és karjait összefonta a tarkómnál. Apropó karjai, itt az alkalom kideríteni mi is történt!
-Kérdezhetek valamit? -pusziltam meg ajkait mire szám után kapott.
-Bármit. -mosolygott angyalian.
-Tegnap este mikor haza értem... -szólásra nyitotta az ajkit de rányomtam az ujjam így folytatni tudtam. -A két karodon voltak piros csíkok. Mikor illetve ki csinálta? Ja igen és péppé verhetem ha megtudom? -rebegtettem meg szempilláim, bár szerintem inkább néztem ki úgy, mint akinek a szemébe ment a szempilla, mint hogy bájos. Sara arca értetlen voltam majd hirtelen felhúzta a szemöldökét és döbbenten nézett rám.
-Na jó akkor őszintén válaszolok. A mikor kérdésedre a válasz a tegnap este. A ki csinálta kérdésedre pedig az hogy épp ott ül a hátad mögött. -pillantott a hátam mögé, mire én is oda néztem és csak Pezz-t láttam aki minket fürkész. -És nem, nem verheted péppé mert akkor krumpli püré lesz belőled általam. -puszilt meg. Várjunk akkor most a kutya csinálta azokat a csíkokat. De hogy?
-Hogy csinálta? -szaladt ki számon értetlenül.
-Csak játszottunk és ő olyankor harapdálni szokott... -közbe akartam szólni de nem hagyta. -és nem Harry, nem fáj. -rázta a fejét. oké ettől megnyugodtam. Közelebb hajoltam és megcsókoltam.- Na akkor én is hagy tegyek fel neked egy kérdést. -húzódott el.
-Had halljam. -feleltem vigyorral az arcomon.
-Hol voltál tegnap este? És mikor értél haza? -kékes szemeivel az enyémeket fürkészte, és belső ajkát rágta. Hihetetlenül édes volt. 
-Csak az egyik haveromnál, felhívott hogy menjek át mivel egyedül volt otthon és unatkozott. -számba keserű íz költözött a hazugság miatt. Sosem szerettem hazudni, főleg nem egy olyan személynek akit mindennél jobban szeretek. De ha nem akarom elveszíteni ezt kell hogy tegyem. Próbáltam magam nyugtatni, kevés sikerrel.
-És mikor értél haza? -mosolygott. Ezek szerintem bevette. Remek, vagy sem.
-Fél 11 körül. -válaszoltam.
-Sokáig voltál. -biggyesztette le alsó ajkát. Mint egy kis angyal olyan volt.
-Sajnálom. -pusziltam meg a homlokát majd az orrát, állát, és végül a száját, de abból már csók lett. 
-Megbocsájtva. -kuncogott. -Na jó gyerünk pakolni. -paskolta meg az arcom és elment tőlem vissza a szatyrokhoz, amik még mindig a konyha asztalon pihentek.
Segítettem neki pakolni miközben beszélgettünk és egy-egy csókot loptunk egymástól.
-Nem tudod hol lehetnek a fiúk? -kérdeztem rá 10 perc pakolászás után.
-Tudom. Valami Lou hívta fel Liam-at hogy egy kislányra kéne vigyázni így ő oda ment, Louis elment El-el valami meccsre, ömm Niall fogalmam sincs hova ment, Zayn pedig tegnap óta haza sem jött, Liam szerint. -zárta be hűtő ajtaját és megfordulva nekidőlt. -Kész vagyunk. -fújt ki egy mély levegőt. Látszott rajta hogy valamin agyal de nem meri, vagy nem akarja ki mondani, ezért rákérdeztem.
-Min gondolkozol? -léptem oda hozzá. Két kezemmel a hűtőre támaszkodtam és arcát, illetve a szemeit tanulmányoztam.
-Semmin. -rázta meg a fejét és kerülte a tekintetemet.
-Nem tudsz hazudni, nekem nem. -ráztam a fejem. Újra rám nézett majd egy nagy levegőt vett és gyorsan elhadarta.
 -Monte Carloba akarok menni anya és David után, megbeszélni ezt az egészet.- és lehajtotta a fejét. Hogy mi van?  Monte Carloba akar menni? De hát mikor? Mikor döntött így?
-Mikor akarsz menni? -kérdeztem és kezem álla alá csúsztatva biztattam hogy nézzem rám.
-Már foglaltam jegyet a 2 órási repülőre. -suttogta. Szemem nagyra nyílt. Hogy már foglalt is jegyet?
-Megyek veled! -jelentettem ki határozottan.
-Nem Harry, nem jöhetsz. -rázta a fejét. -Én ezt magam akarom rendezni velük. Kérlek. Engedj el, had menjek és rendezzem ezt az egészet. -szemei csillogtak a könnyektől. Akár mennyire fájt nem mondhattam azt neki hogy nem.Tudom hogy addig fogja magát ezért emészteni még meg nem oldódik.
-Rendben. De! -mutattam fel a mutató ujjam mire riadtan nézett rám. -A repülőtérig veled megyek! -mosolyogtam bármennyire is fájt.
-Köszönöm! -borult nyakamba.
-Nincs mit megköszönnöd. -motyogtam. A pillanatot Pezz ugatása szakította meg. Megugorva kaptuk rá a tekintetünket. Szegény kutya a pulton hagyott kutya konzervvel szemezett. Sara szipogva emelte fel a kutyát miközben én felbontottam a konzervet majd tányérba kaparva tettem le a földre, Sara pedig az ebet. Átkaroltam a derekát és úgy néztük ahogy Pezz farok csóválva eszi az ételét.
-Tudod ez olyan mintha ő lenne a gyerekünk és épp most tanulna egyedül enni,  mi pedig vagyunk a büszke szülők. -mosolyogva nézett rám.
-Majd egyszer valóban a saját babánkat fogjuk nagy dicsőséggel, és szeretettel nézni ahogy cseperedik. -csókoltam meg.
-És én azt fogom a legjobban élvezni ahogy majd te teszed tisztába. -nevetett fel.
-Bevállalom. -mosolyogtam.
-Mennyi az idő? -kérdezte hirtelen.
-Fél kettő. -néztem az órára ami a háta mögött, a falon lógott.
-Jézusom Harry elkésem a repülőt! -riadt meg.
-Be pakoltál már a táskába amit vinni akarsz? -kérdeztem.
-Nem viszek semmit, nem akarok sokáig maradni. -rázta a fejét és elindult az ajtó felé. -Jó így ugye? Reggel úgy öltöztem fel hogy jó legyen utazni is.
-Persze hogy jó! -helyeseltem. Felkapta a kabátkát ahogyan én is, vállára  akasztotta a táskáját amiben gondolom a szükséges dolgai voltak.  Felhúzta a csizmáját majd indultunk is.
A kocsit negyed óra alatt elvezettem a repülőtérig, majd kipattanva belőle szaladtunk be a hallba. Megnéztük hol indul a gépe és megcéloztuk az a kaput.
-Siess haza, és vigyázz magadra. -csókoltam meg, már épp szállt volna fel a gépre. 
-Sietek, és vigyázok nyugi. Három vagy négy nap ha minden jó sikerül és jövök haza. Kérlek vigyázz Pezz-re, magadra, és mindenkire. -mosolygott. Még egy utolsó csókot váltottunk majd hagytam hogy felmenjen a gépre.  Néztem ahogy a gép szép lassan felszáll a levegőbe. Ha lerendezi akkor újra vissza kapom, nem tehettem volna meg hogy nem engedem el, hisz mégis csak az anyja és a testvére a lényeg. Így hiába fáj hogy most nincs mellettem de tudom hogy neki ezt meg kell tennie. Nincs mese nekem. Úgyis vissza kapom, kibírom azt a négy napot. Bár jobb lenne ha nem lenne ez a "kis" dolog a háttérben az én részemről. Jó lenne...