II. Évad, 6. rész "De én nem vagyok idegen"

 Sziasztok! Hatalmas késéssel és késői órákban hozom sajnos a részt amiért egy hatalmas bocsánattal tartozom. nem tartom valami izgalmasnak, igazándiból egyáltalán nem ezt akartam kihozni belőle de nem tudtam eléggé bele élni magam. Elvesztem a sorok között és nem találtam a kiutat :/

Jó olvasást! 

*Louis szemszöge*

Az ember azt hinné, hogy egy gyerekre vigyázni a legkönnyebb, főleg egy olyanra aki nyugodt és csendes. Hát én kijelenthetem, hogy nem igaz! Az, hogy nyugodt az oké, viszont az, hogy ennyire csendes kicsit megijeszt. Nem tudom azt hogy amikor az anyjával van akkor is ilyen csendes-e. Most egyszerűen alig szólal meg. Beszélni biztos tud, hiszen okos kis kölyöknek látszik.
-Louis, hagyd már! -szólt rám újból El.- Attól, hogy ott ülsz mellette és kérdezgetett úgy mintha egy kihallgatáson lennétek nem fog megnyílni és beszélni. -lehet igaza van, hiszen már jó pár perce próbálom szóra bírni de semmi. Egyszerűen mintha a falnak beszélnék.
-Lehet, hogy igazad van. -húzom el számat, majd megsimítom a fejét a kiskrapeknek és felállok mellőle.- Lehet jobban megnyílna ha az ő szintjére mennék le. -állok a menyasszonyom elé és kezeimet csípőjére teszem.
-Az könnyen menni fog neked mert már most is az ő szintjén vagy. -kacsint rám játékoson, s egy szájra puszi után ellép tőlem. Figyelem ahogy a kanapén ülő kicsihez lépked és elé guggolva mosolyogva kezd beszélni hozzá. Akaratlanul is beférkőzött a gondolat az agyamba, hogy bárcsak a mi gyerekünk előtt guggolna most.- Lucas, szereted az autókat? -kérdezte tőle, mire bólintott.- Mit szólnál ha elmennénk sok-sok autók közé? -mondta lelkesen, mire Lucas arcára is egy pici mosoly ült ki.- Oké! -állt fel El és megindult felém.- Megyünk a Carl's autó múzeumába -mondta lelkesen.- Parkolj ki addig én felöltöztetem. -és ezzel el is ment.
Furcsa, az ember soha nem gondolná azt, hogy mikor a legjobb haverja a kórházban lábadozik addig ő a barátjának a megmentőjének a fiát fogja boldogítani. Hú, még gondolatban is furcsa. A lényeg, hogy a kis legényt addig nem viszem be a kórházba míg Sara jobban nem lesz.
-Lucas nézd itt van egy katonai terepjáró. -mutogatta Eleanor lelkesen  a kocsikat már fél órája. Lucas pedig el nem szakad tőle, nagy szemekkel, és még nagyobb mosollyal nézi a különböző kocsikat.Akaratlanul is felmerült bennem a felismerés újra, hogy Eleanor csodás anya lenne. Annyi türelme van a gyerekekhez, vagyis Lucashoz biztos, hogy sok anya megirigyelhetné.
-Lou! -hallottam meg a nevem, mire kissé ráztam egyet a fejemen és Eleanorra emeltem a tekintetem.- El vagy varázsolva! -kuncogott.
-Melletted mindig! -kacsintottam huncutul, mire arcán halvány pír jelent meg.
-Éhes vagyok! -szólalt meg Lucas mire nagy mosollyal vettem tudomásul milyen szépen is tud beszélni.
-Hát akkor  menjünk enni! -kaptam fel az ölembe és megindultam a kijárat felé.A közeli étterembe mentünk, ahol mindenki rendelt azt amit szeretett volna enni. Én maradtam a chilis babnál, El valami zöldséges ételt rendelt, Lucasnak pedig közösen megbeszéltük hogy gyümölcslevest rendülünk neki hozzá spagettit és közben majd imádkozunk, hogy meg is egye.
-Uram itt a rendelésük. -tolt az asztalunk mellé egy fém kocsit amin ott díszelgett az ebédünk. miután mindenki előtt ott volt a kívánt étele jó étvágyat kívánt és elment. Eleanor a mellette ülő Lucashoz fordult majd a kanalat megfogva elkezdte őt etetni. Lucas fintor nélkül kezdte enni a levesét, s én is enni kezdtem az előttem illatozó chilis babot. Miután gyorsan magamba kanalaztam az ételt, felpillantottam és a még mindig etető El-re néztem majd a még érintetlen ételére. Felálltam majd megérintettem a vállát és megkértem hogy üljön az én helyemre.
-Majd én befejezem, egyél te is. -foglaltam el az előbbi helyét, s én kezdtem etetni Lucast.
Miután mind befejeztük, és fittem elindultunk a haza vezető úton. Egész úton próbáltam Lucas-al váltani legalább pár szót de ő csak szégyenlősen bújt el a vadonatúj fehér plüss macija mögé.
-Kérsz fagyit? -húzódtam le az egyik fagyizó előtt, s hátrapillantottam rá. Láttam ahogy felragyog a szeme de fejét mégis nemlegesen rázta.- Hát jó, de én kérek szóval menjünk be jó? -húzogattam a szemöldököm, majd a telefonáló Eleanorra néztem, de ő csak megrázta a fejét és jelezte, hogy ő marad. Felvettem a napszemüvegem, zsebre tettem a pénztárcám és a telefonom majd kipattantam a kocsiból. Miután a kis lurkót is kivettem a kocsiból és letettem a lábaira elindultunk a bejárat felé. Szemem sarkából észrevettem ahogy pár lány a pár méterrel arrébb lévő kávézó előtt felénk fordulva kezd el beszélni és mutogatni. Beérve megálltunk a fagyis pult előtt, s míg Lucas lábujjhegyre állva nézte a kínálatott addig én rendeltem magamnak egy ananász ízesítésű gombócot. Míg a fiatal srác -aki szerintem még csak a 18. életévét rugdossa- elintézte a kért fagyimat addig leguggoltam a lurkó mellé.
-Melyik ízű a kedvenced? -böktem fejemmel a fagyik felé. Pici kis mutató ujjával az ablakon túli Milka csoki ízesítésű felé bökött.- Hmm az nagyon finom. -bólogattam felhúzott szemöldökkel.- Még egy ilyet is kérnék! -szóltam a kasszánál váró fiúnak. bólintott majd egy jókora gombócot tett a tölcsérre. Fizettem majd úgy döntöttem, hogy bent fogjuk elfogyasztani mivel kint a lányok kisebb csapatott alkottak ez idő alatt. Leültünk az egyik kerek üveg asztalhoz majd felé nyújtottam a gombóc fagyiját de ő csak megingatta nemlegesen a fejét.- Naa, a kedvemért. -biggyesztettem le az ajkamat, de még mindig nem hatotta meg.- Akkor sírni fogok! Szomorú leszek és sírni fogok. Azt szeretnéd, hogy sírjak? -próbáltam rá még mindig hatni, így szemeimet meresztgettem és szipogni is kezdtem de még mindig tartotta a magát.- Miért nem kell? Finom, te is szereted. - érdeklődtem. Melyik gyerek nem fogadna el egy olyan fagyit amit imád? Sőt, melyik gyerek az aki ennyire nyugodt?! Komolyan normális ez? Mármint ez a viselkedés. Lemerem fogadni, hogy más gyereknél még a gatyámat is el kellett volna adnom, hogy boldog legyen. De ő? Még egy fagyit se fogad el, csoda volt, hogy azt a macit elfogadta...
-Anya azt mondta nem szabad elfogadni semmit idegen bácsiktól. -rázta a fejecskéjét amit kicsit hosszú tincsei követtek. Ja, hogy itt van a kutya elásva! Oh Sara, milyen minta anya vagy? Komolyan melyik gyerek hallgat ennyire az anyja szavára? Különleges kis lurkó ő. Hát akkor próbáljuk meg lerombolni azt a falat amit anyuci olyan szépen felépített benne.
-De én nem vagyok idegen. -ráztam a fejem, s abban a pillanatban csöppent le egy csepp a fagyikról.
-De. -makacskodott.
-Én anyának egy barátja vagyok. Tudod, ott voltam veletek mikor anya elment volna. -húú még vissza gondolni is rossz...-Anya azt mondta vigyázzak rád. Na kérlek együk meg a fagyit. -nyújtottam felé újból mire vonakodva bár de elfogadta. Megkönnyebbülve fogyasztottam el a fagyimat és elkönyveltem magamban, hogy bizony este sokat fogok a wc-n ülni... Már akkor éreztem, hogy a csípős étel rakoncátlankodik odabent...
Ragacsosan bár de hazaértünk mind a hárman. Lucas még a kocsiban bedobta a szunyát s El is fáradt lett, így ők aludni tértek, én pedig próbáltam kicsit a kanapén relaxálni de öt percnél tovább nem bírtam.
Tizenöt perc múlva már az edzőtermemben voltam s a súlyokat emelgettem, addig amíg meg nem szomjaztam. Így hát következő utam a konyhába vezetett, ahol egy nagy pohár vizet kortyolgattam. Fülemet keserves sírás hangja ütötte meg a nappali felől. Letéve a poharat nagy léptekben haladtam a síró Lucashoz aki már a nappali közepén állva sírt. Amint oda értem felkaptam az ölembe és magamhoz szorítva próbáltam lenyugtatni. A szívem hasadt meg ahogy könnyel teli szemeit rám emelte és megszólalt:
-Hol van az anyukám? Anyát akarom! -mondta kérlelően, s újra sírásban tört ki.

II. Évad, 5. rész.

 Sziasztok! Itt lennék újra. Tudom, sokáig nem voltam de nagyon bele kellett húznom a tanulásba és egyszerűen nem maradt időm írni, vagy ha volt akkor pedig nem volt ötletem. Aki követi az ask.fm oldalam az láthatta, hogy hányszor ültem neki. Na de mindegy is... 

A rész nekem nagyon nem nyerte el a tetszésem de egyszerűen nem tudom hogy kifejteni a szálat. VISZONT a TI véleményetekre is nagyon kíváncsi vagyok. Soo...

Jó olvasását!!

Ott ültem az ágya mellett és néztem őt. Néztem ahogy rózsaszín ajkai egymáshoz simulnak, a szempillái rezzenéstelenül vannak a csukott szemhéja végén és felfelé ívelnek. Néztem ahogy barna haja -amit oly' sokat rendezgettem és simogattam az elmúlt pár órában- keretezi az arcát, mint egy képkeret egy csodás festményt. Annyira vágyódtam arra, hogy lássam a gyönyörű szemeit s, hogy halljam a dallamos hangját. Annyi évig kerestem őt, nem akartam elhinni, hogy elhagyott. Éreztem iránta düht, szerelmet s oly' sok mindent de most mégis csak boldogságot érzek azért, mert itt van és láthatom de mégis ott van a keserű íz a számban amiért miattam van kórházban, mert engem mentett, s ezzel majdnem ott hagyta a kisfiát és -most hagy legyek önző- engem is. Hiába nem volt velem évekig, hiába lett gyereke mégis bele őrültem volna a tudatba, hogy ő meghalt. Mert mikor messze is volt tőlem akkor is legalább tudtam, éreztem, hogy nincs baja és az megnyugtatott valamelyest, de ugyanakkor fájt, hogy nem mellettem volt az én hibám miatt. Hiszen ha nem csalom meg akkor együtt lettünk volna. Talán ilyenkor szokták azt mondani az emberek, hogy az egyik szemem sír a másik pedig mosolyog.
Tekintetemet immár az infúzióra vezettem amiben már átlátszó folyadék volt és nem tűzpiros vér. Egyenletesen cseppeget bele a kis üvegbe minden egyes csepp... Potty, potty, potty... A szobában csak egy kis éjjeli lámpa adott fényt mivel a nap már rég lement, s helyét a hold váltotta fel.
Már nem próbálnak vissza zavarni a szobámba az ápolónők sem az orvosok. Valószínűleg a srácok keze van a dologban.
A tolószéket is már elhagyhattam, s immáron az ágya melletti széken foglalok helyet a mélykék, kockás  pizsamámban. Ő nem tudom miben van mivel a nővérek gondosan betakarták őt egészen a válláig.
A többiek már haza mentek pihenni s nekem is mondták, hogy feküdjek le és aludjak de nekem nem jött az álmosság. Ugyan miért is jött volna mikor egy napot aludtam?
A kis Lucast még most sem volt alkalmam megismerni, de hát ami késik az nem múlik. Jelenleg Louisnál és Eleonornál tölti az éjszakát mivel Louis azzal az indokkal elvitte magukhoz, hogy Sara az ő gondjaira bízta a kicsit. Nekünk sem volt ellenünkre, hogy náluk legyen mivel Louis nagyon ért a kis lurkóhoz.


2020.06.09
Az ablaknál állva voltam szemtanúja a napfelkeltének. Néztem ahogy a várost elöntik a halvány napsugarak. Azóta az ablaknál állok és a tájat kémlelem, vagy épp a híreket olvasom amik nagy részt Sararól és Rólam szólnak vagy csak, hogy mit találtak, és hogy mi a helyzet a környező országokban. Mikor az óra kereken hét órát üt, három orvos lép be a szobába. A telefonomat a pizsamám zsebébe süllyesztem majd eléjük lépkedek.
-Jó reggelt! -köszönök előre, mire mind a három egyszerre köszön vissza.
-Ön Styles úr, ugye? -néz rám a legidősebb, őszhajú, szemüveges orvos.
-Igen! -válaszolok.
-Üdvözlöm a nevem doktor Priton, az ön és Miss Wish kezelőorvosa vagyok. Van valami panasza? Hogy érzi magát?
-Megvagyok. Nem a legfényesebben mivel a hátam és a nyakam fáj, de ettől eltekintve, rendben vagyok.
-A háta a huzamosabb ideig tartó egy helyben, egy testhelyzetben üléstől fáj és valószínűleg a nyaka is. Ha gondolja küldhetek gyógytornászt aki meg tornásztatja önt. -arca kifejezéstelen, s olyan gyorsan beszél, hogy alig értek valamit belőle.
-Köszönöm, de inkább nem élek a lehetőséggel. -még csak az kéne hogy  egy idegen össze-vissza gyúrjon engem... Egy bólintással elintéz, majd Sarahoz lép, s őt követi a tőle jóval fiatalabb orvosok is. Magyarázz nekik arról, hogy mi történt vele, hogy milyen műtéten esett át és rutin feladatokat ad nekik, mint például vérnyomás mérés, és életjelek lediktálása. Én a háttérből figyelem az eseményeket és úgy nézem őket mint egy őrző-védő eb a portára belépő embert. Mikor már mindent lejegyzetelt ami neki kellett, egy köszönéssel az ajtóirányába indult el, de mielőtt kiléphetett volna utána szóltam.
-Doktor úr! -hangomra hátra fordult és kérdő pillantással nézett rám. Nyeltem egyet majd végül kiböktem azt amit mindennél jobban tudni akartam jelen pillanatban.- Lesz valami maradandó károsodása? És az, hogy eltávolították azt a szervét lesz valamilyen kihatással a további életére? -a szavak ólom ként hagyták el a szám mert egyszerűen minden mondat a fejemben egy nagy kavalkádként keringett.
-Az, hogy lett-e valamilyen károsodása a szívleállás miatt azt még nem tudjuk, ez csakis akkor derül ki mikor már ébren  lesz a kisasszony. A lép eltávolítását illetően pedig nem lesznek semmilyen kihatásai. Egy lép nélküli ember is élhet teljes életet. -mosolygott rám amolyan "minden rendben lesz" orvosmosollyal. A válasza valamelyest megnyugtatott mivel az éjszaka folyamán nagyon sokat agyaltam rajta, de nem jutottam sokra. Viszont azt nem értem, hogy hogy élhet egy ember teljes életet lép nélkül, hiszen biztos volt valamilyen szerepe.
-Doktor úr, lenne még egy kérdésem ha nem baj. -miután bólintott én folytattam.- Mi a szerepe, feladata a lépnek?
-A lépnek az a feladata többek között, hogy lebontsa a vörösvérsejteket, nos mivel itt most nincs lép ezért a szerepét automatikusan részben egyéb nyirokszervek, nyirokcsomók, részben pedig a máj veszi át. -kellett némi kis idő mire megértettem mit is mondott de mire megköszönni tudtam volna már távozott a kórteremből. Szóval az a lényeg, hogy nem lesz semmi baja. Ez legalább megnyugtat...
 Az ágya mellett gubbasztottam és ettem a reggelim ami nem állt másból mint egy zsemle és sajt. Nagyon bőkezűek itt a kajával...   Miután az utolsó falatott is lenyeltem, és kidobtam a szalvétát, meg fogtam a kezét és nagyujjammal simogatni kezdtem. Önkénytelenül kezdtem el dúdolni miközben a kezét néztem. A dallam amit dúdoltam fogalmam sincs honnan jött, egyszerűen csak dúdoltam és közben  fejemben apró sorok kezdek össze állni amik illettek a dallamhoz. Nem kezdtem el énekelni csupán próbáltam minél szebben, jobban, dallamosabban dúdolni. Mikor abba hagytam akkor a csend még jobban ráült a szobára, de aztán a füleim számára egy olyan kellemes, bársonyos hang szólalt fel amitől repülni lett volna kedvem...
-Ne hagyd abba... -suttogta akár egy lágy szellő a fülemnél.