II. Évad, 1 rész. "Kivel beszélek?"

Jó olvasását! Véleményt kérek! :)

2020.06.06.
Idegesen szorongatom a kocsi kormányát, és imádkozok, hogy a főnököm -jobban mondva csak lesz a főnököm, ha minden jól megy- előtt érjek be a megbeszélt találkozóra. Mérgesen fújtatok mikor az egyik utcán egy végeláthatatlan dugóba keveredek.
-Ez nem lehet igaz! -zsörtölődök. Hihetetlen, hogy itt minden nap dugóba keveredhet az ember! Lassan kezdem azt hinni, hogy ez a város forgalmasabb mint London, pedig ez kemény kijelentés! Úgy látom ahogy kijön a nyár még többen vannak... Akár a hangyák. A karórámra pillantottam ami 8:54-et mutatott. Remek! Már biztosan elkések! 6 percem lenne, elkocsikázni egy 5 perces utat, de így, dugóban ez akár lehet 15 perc is. Úgy érzem ez az állásinterjúm is befuccsol. Ebben a hónapban a 2. lesz. Szuper! Már másfél hónapja állást keresek mivel a volt munkahelyemen lejárt a szerződésem. Szerettem ott dolgozni, pincér voltam egy kis étteremben, ahol nagyon jó volt mindig a hangulat. Hirtelen éreztem ahogy a telefonom elkezd rezegni a nadrágzsebemben, gyors mozdulattal operáltam ki onnan. Miután megpillantottam anya arcát rám mosolyogni én is mosolyogni kezdtem és elhúztam a kis zöld ikont. -Szia anya! -szóltam bele.
-Szia kicsim! -éreztem a hangjában hogy valami baj van, s ezáltal a szívem hevesebben kezdett verni.- Ömm...Most hívott az az ember akivel találkozód lenne. -mondta gondterhelt hangon. Ó ne.- Azt mondta, ha nem érsz oda két perc múlva akkor az interjú tárgytalan lesz. -sóhajtott, hiszen tudta jól, nekem ez fontos.
-Anya, képtelenség, hogy 2 perc múlva ott legyek! Dugóban vagyok és csak araszolgatok előre, még ha futnék, se érnék oda! -túrtam a hajamban. Még most is furcsa hogy vissza festettem teljesen barnára, és már nem szőkés ombréban hullik a hátamra mint annak idején 2013-ban és 2014-ben, valamint rövidebb is.
-Semmi baj, kicsim! Ne idegeskedj ezen! Majd lesz egy jobb! -biztatott.- Addig is a bárban még megvan a munkád! -na igen a bár, nos azt inkább csak hobbinak mondanék. Már lassan másfél éve éneklek hétköznaponként ott, a Haley's -ben. Egy kis bár ahova a gazdagabb emberek járnak, akik kicsit iszogatni vagy baráti csevejt ejteni jönnek, vagy csupán lazítani, és enni gyors kaját. Igazán hangulatos hely, és ez az amiért annyira szeretem, otthonos.
-Igazad van anya. -mosolyodtam el.- Na mindegy, vissza hívnád és megmondanád neki?
-Persze! -hangja lágy volt, már már simogató.- Kicsim, ha kikeveredsz a dugóból, nem ugranál be nekem egy kis kínaiért abba a sarkon lévő kínai étterembe?
-De persze! Szia! -miután ő is elköszönt bontottuk a vonalat.- Franc! -ütöttem egyet a kormányra, mire megszólalt a duda.
Bő 15 perc múlva sikerült kijutnom a kocsik rengetegéből, s immár sikeresen álldogáltam a kínai étteremben, várva a rendelésemet. A telefonom nyomkodásával próbáltam elütni az időt. Játékokból lépkedtem az álláshirdetésekbe, onnan a közösségi portálokra, majd végül inkább zsebre tettem a készüléket. Néztem ki a fejemből, s összerezzentem mikor egy nagyon akcentusos női hang szólalt fel.
-Hölgyem, itt a rendelése. -felé kaptam a fejem, és egy alacsony, vékony, kissé öreg kínai nő nézett rám kezében tartva egy kínai feliratokkal ellátott táskát.
-Köszönöm! -vettem el, és átnyújtottam az árát.Visszaérve a kocsihoz betettem az anyós ülésre és az övvel biztosítottam. Bezártam a kocsi ajtót és már épp menni akartam át a másik oldalra amikor a telefonom eszeveszett csörgésbe kezdett.
-Igen? -emeltem a fülemhez és nekidőltem a kocsinak. Szegény kocsimra már ráférne egy alapos csutakolás... Igaz, nem valami márkás járgány csupán egy Suzuki sx4 cross ami a mostani világban szinte "öregnek" számít de én imádom.
-Szia, Sara! Én vagyok az Matt. -hallottam meg az ismerős hangot.
-Áh, szia Matt! Bocsi nem figyeltem, hogy ki hív. -mosolyogtam. Matt a főnököm a Haley's-ben, a kora lassan megüti a negyvenet de simán nézik az emberek harmincötnek. Jól tartja magát.
-Nem lényeg! -szinte láttam magam előtt ahogy legyint a kezével.- Azért hívlak mert Sonja felmondott...
-Felmondott? De hát miért? -szóltam közbe. Sonja az egyik ott dolgozó pultos lány volt, ő vette fel a rendeléseket, és vitte asztalhoz ha kérték.
-Ha nem szakítasz félbe, akkor megtudod. -dorgált le.- Lemondott mert a férjével Atlantába költöznek. Szóval arra gondoltam, hogy mi lenne ha te vennéd át a helyét? -Ahogy kimondta az utolsó szót is a szemeim felcsillantak. Óh szent Isten! Egy munka! Végre!
-Hol kell aláírnom és mikor? -válaszoltam izgatottan. Még szép, hogy elfogadom! A legjobb munka lenne számomra!
-Nyugi Sara! -nevetett- Mivel ezen a héten szabid van, úgy gondoltam, hogy hétfőn az az 12.-én bejössz és megbeszélünk mindent és aláírsz pár papírt. -tájékoztatott.
-Oké! -vágtam rá, szinte abban a minutumban.
-Szia! -búcsúzott majd lenyomta. Örömömben ugrálni lett volna kedvem, de hát mégsem tehetem itt az utca kellős közepén?!
Boldogan léptem be anya házába, és szinte azonnal a kutatására indultam.
-Anya! -kiáltottam el magam.
-Hálószoba! -hallottam a választ. Az említett helység felé lépkedtem, s mikor beléptem az ajtón megpillantottam anyát ahogy épp az Ipad-jén beszélgetett valakivel.
-Itt a kínai! -emeltem fel a kajás táskát.
-Hozd ide, kicsim.-mosolygott. Lehuppantam mellé és közénk tettem a kaját. Kíváncsian nyújtogattam a nyakam, hogy lássam kivel beszélget.- Ja, tessék. -nyújtotta át a készüléket aminek képernyőjén bátyám volt.
-Szia!! -üvöltött bele. Nos, igen, nem sokat változott, csupán dolgozik, Londonban így kicsit keveset látom őt.
-Szia! -integettem.- Mesélj mi újság? -vigyorogtam akár a vadalma.
-Semmi, semmi. Ma volt pár kép amit előhívtam, és most írtam a tulajdonosának, hogy holnap jöhet értük.-rántott vállat.- Viszont én hallottam valami olyasmit, hogy még mindig nincs munkád. -ráncolta a szemöldökét.
-Ahj, igen, dugóba keveredtem és nem értem oda, de nem baj! -vigyorogtam, és látva értetlen arckifejezését mesélni kezdtem.- felhívott Matt és mondta, hogy az egyik alkalmazott felmondott ezért nekem adná a munkát. -lelkendeztem. Anya átölelt, David pedig tapsolni kezdett.- Annyira örülök.
-Azt gondolom. -nevetett.- pedig titkon reméltem, hogy otthagyod Watfordot és visszajössz Londonba. -dörzsölte zavartan a tarkóját.
-Azt hittem ezt már tisztáztuk! -hervadt le a mosolyom.
-Persze, tudom. -sóhajtott. Hallottam ahogy a háttérben egy csengő hangja szólal fel, s ő is felkapta a fejét rá. -Na, úgy látszik mennem kell, lehet, hogy ez Anna lesz.
-Anna? -húztam fel a szemöldököm.- Miről maradtam le?
-Nyugi még csak két randin vagyunk túl. -kacsintott és lerakta. Amióta lezajlott a "David apa lesz" ügy, ami -mint kiderült- csak azért volt mert a lány fülig belezúgott az én bátyámba, de terhes is volt, így ő úgy gondolta, hogy a kis trükkjével megszerezheti magának a bátyámat. Őrült nőszemély, de eltűnt, akár a kámfor.
Miután 1 óra elteltével hazaértem, neki láttam a főzésnek. Készítettem gyümölcslevest és egy kis párolt rizst -ami lehet elég lenne egy hadseregnek is-, kirántott hallal, s mire feleszméltem már délután fél kettő volt. Megmostam a kezem, megtöröltem egy konyharuhába, és már indultam is a folyosóra. Hajamból kivettem a hajgumimat és a csuklómra tettem, majd magamra kaptam a magassarkúmat, felkaptam a kocsikulcsot  és bezártam az ajtót majd indultam is az óvoda felé. Húsz perc múlva már a kocsiból szálltam ki, s mentem be az épületbe aminek a falát nagy macik díszítették. Bekopogtam a Zümi csoportba és vártam, hogy egy óvónő kijöjjön.
-Áh, jó napot! -dugta ki a fejét.- Máris küldöm. -csukta be újra az ajtót. Kicsit hátráltam és leguggoltam, nem sokkal később már nyitódott az ajtó, és az én kis drágaságom szaladt ki a maciját szorongatva. Magamban elmormoltam egy imát amiért volt fal a hátam mögött, mivel a nagy becsapódásától a falnak dőltem. Nagy cuppanós puszit kaptam az arcomra, ami még jobban mosolyra késztetett.
-Menjünk haza? -nézett rám nagy zöld szemeivel. Ahj azok a zöld szemek....
-Persze! Na gyere öltözzünk át. -kaptam az ölembe és a szekrényéhez sétáltam, majd leültettem az előtte lévő kis padra. Ügyesen vette le a szandácskáját, s bújt ki az óvodai ruhájából, én pedig felöltöztettem.
A kocsihoz lépkedve az egyik kezével a kezemet szorította, míg másikkal pedig a maciját.
A hátsó ülésen lévő gyerekülésbe tettem s bekötöttem, majd is beszálltam a kocsiba és beindítva a motort tolatni kezdtem, az útra térve pedig hallgattam fecsegését, de pár perc múlva a telefonom csörgése szakította félbe. Lehúzódtam az útról és felvettem az ismeretlen számot rejtő hívást.
-Halló? -szóltam bele.
-Kivel beszélek? -szólt bele egy ideges kissé mély férfi hang.
-Ezt én is kérdezhetném! -feleltem kissé számon kérőn.
-Kivel beszélek a kurva életbe! -kiáltott bele. Szemeim kikerekedtek a hirtelen indulatától.
-Sara Wish vagyok! -mondtam én is idegesebben.- De most már, maga ki?
-Végre Sara! -kissé mintha megnyugodott volna- Én vagyok az Louis, Louis Tomlinson! -a szám elnyílt de hang nem jött ki rajta.- Ide kell jönnöd azonnal!

Novella (?) Avagy boldog új évet!

Figyelem! Ez a bejegyzés teljesen független a történettől!!

Harry-vel épp a nappaliba tartunk ahol ott vannak a többiek is. Közös megegyezés alapján döntöttünk úgy, hogy nem megyünk el sehova, csupán itthon leszünk és szűk körünkben ünnepeljük meg az új évet. Az asztalon már a pezsgők türelmetlenül várják, hogy végre felbontsák őket, de még várniuk kell.
Lassan megyünk, s csatlakozunk a nevető társasághoz. Szűk körünkben van Liam, Niall, Louis, Zayn, Eleanor, Danielle, Perrie, Harry és persze én.
A házban csupán néhány gyertya és kis villanyok égnek, amik nem világítanak erősen így félig sötétségben van a helység, mi mégis látjuk egymást és jó a hangulat. A díszítés és a fények amiket mi lányok csináltunk a délelőtt folyamán, nagyon jól mutatnak. A pezsgők mellett vannak a sütemények, kólák, valamint a különböző trombiták, illetve konfetti szórók amit még Louis csempészet a kosárba.
-Srácok esik a hó! -szólalt fel El az ablaknál állva és kifelé nézve. Szinte egy emberként mentünk az ablakhoz és néztük ahogy a hó nagy pelyhekben esik. Liam és Louis valamit súgtak egymásnak majd elindultak az asztal felé. Liam próbálta egyszerre megfogni a pezsgőt illetve a poharakat de kevés sikerrel, ezért segítségére siettem, ahogy a többiek is. Egy kis ügyetlenkedés után már kint az udvaron volt az asztal rajta azokkal amik bent a házban is rajta voltak, csupán a hópelyhek díszítették még jobban. Hiába eset a hó mi nem fáztunk. Harry átölelve a derekamat fúrta arcát a most begöndörített hajamba majd motyogni kezdett.
-Első szilveszterem amit életem szerelmével töltök.  -arcom égni kezdett így inkább lehajtottam a fejem és mosolyogtam akár egy idióta. Megfordultam ölelésében.
-Első szilveszterem amit életem szerelmével töltök és a világ legjobb barátaival. -suttogtam ajkára majd megcsókoltam. A csókunk lágy volt, csupán ajkunk ért össze. Nem kellett más. -Mennyi az idő? -kérdeztem Niall felé fordulva.
-A pontos idő drága Sara... -nézett az órájára majd vissza a szemembe -23:31 -nevetett. Nem tudom mi volt vicces rajta, de aranyos volt látni ahogy nevetve  mutogat a hátam mögé. Hátra néztem s megláttam ahogy Harry épp egy konfetti szóróval célozz rám
-Neee!! -nevetve sikítottam, és szaladtam el előle. Hiába cikáztam jobbra-balra akkor is könnyen célzott egyenesen rám. Összegörnyedtem a nevetéstől és próbáltam minél több konfetti darabot kiszedni a hajamból. Ahogy felegyenesedtem, megfordultam és rálátást nyertem arra ahogy Harry hasát fogva, összehúzott szemekkel nevet. Aranyos látvány volt, de a bosszú nem maradhat annyiban! A földön heverő konfettit össze kapartam a kezemmel egy kis kupacba, majd a markomba vettem és a hátam mögé rejtettem. Lassú léptekkel mentem a -még mindig nevető- barátom felé. Karjaimat nyakába tettem és megvártam még kicsit csillapodik a nevetése.- Tudod Harry, érzek irántad valamit. -mosolyogtam rá édesen, s fejemet kissé oldalra döntöttem. Kezeit megéreztem a csípőmön, és ajkait nagy mosolyra húzta.
-Szerelmet? -húzogatta a szemöldökét. Ráharaptam az alsó ajkamra, a kezemet lassan kezdtem felvezetni a tarkóján át a fejére.
-Bosszút! -suttogtam az ajkaira , majd fejére dobtam a konfektit. Eltávolodtam tőle és megcsodáltam a most több színben pompázó frizuráját.
-Na megállj! -rázta meg a haját, én pedig eszeveszetten szaladtam Danielle felé.
-Ments meg!! -bújtam a háta mögé és lestem ahogy Harry egyre közelebb ér.
-Gyerekek! -nevetett.- Állj Styles mert pezsgő van nálam és nem félek használni! -mutatta felé a pezsgőt.
-De... -mondandóját könnyen félbeszakította Dani.
-Nincs semmi de! Menj és inkább segíts a srácoknak kihordani a pokrócokat! -utasította, ő pedig mint egy engedelmes eb, teljesítette.- Te meg menj nézd meg hol van már Eleanor a muffinokkal, nekem még találnom kell egy hosszabbítót. -lökdösött a ház felé.A konyhába érve megpillantottam a keresett személyt, aki éppen a tejszínhabbal ügyeskedett.
-Tudok segíteni? -álltam mellé.
-Tudsz normálisan tejszínhabot nyomni a muffinokra? -nyújtotta felém a flakont.
-Próba cseresznye. -nevettem. Lassan kezdtem nyomni a tejszínhabot a muffin tetejére, ami aztán -csodák csodájára- jól sikerült.
-Szép! Akkor ezt még ismételd meg 24-szer és kész is lesz. -tapsikolt. Újra elkezdtem csinálni a muffin sapikat -így neveztük el- míg végül el nem fogytak.- 5 perc alatt kész lett! -tette le a tálcára az utolsó darab muffint. Majd indulni készült.
-Várj! -álltam elé.
-Mi az? -mosolygott rám.
-Nyisd ki a szád. -emeltem a feje szintjébe a tejszínhabot. Szó nélkül tátotta ki a száját, én pedig telenyomtam neki tejszínhabbal. Nevetve néztem ahogy még mindig nyitott szájjal -ami mellesleg még mindig tele volt- teszi le a tálcát. Végül sikerült eltüntetnie a habot majd kivette a kezemből a flakont és utasított, hogy nyissam ki a szám, végül ő is telenyomta tejszínhabbal. Kivettem a kezéből a flakont és nyomtam újból a szájába, így mind a kettőnknek tele volt a szája, mikor kicsapódott az ajtó és Zayn sétált be rajta.
-Úúúhh, van még? -csillant fel a szeme. Felé tartottam a flakont mire ő kikapta a kezemből és telítette a száját. -Amúgy mennünk kéne mert 10 perc múlva éjfél. -mondta miután lenyeltük a habot. Gyorsan kaptam fel a tálcát és mentem szinte futólépésben a többiekhez. Nem akarok lemaradni a pezsgőbontásról... Letettem a tálcát az asztalra és szememmel végigfutottam a kertet körbeölelő fényeket, és a kis hótakarót, ami percről percre nőt. Kissé megugrottam mikor a csípőmre két kéz simult, a vállamra pedig egy fürtös fej telepedett.
-Annyira szép. -suttogtam, mert tudtam, hogy meghallja.
-Valóban szép. Remélem a következő év utolsó perceit is veled tölthetem majd. -hintett csókot a nyakamra.
-Ha rajtam múlik akár el elkövetkezendő 40 év utolsó perceit is együtt tölthetjük.  -fordítottam felé a fejem, de csak a hajkoronáját láttam.- Még mindig van konfetti a hajadban. -kuncogtam.
-Neked is. -éreztem ahogy piszkálni kezdi a hajam majd kezét elém emelte, tenyerében pedig jó pár konfetti darab volt.
-Srácok gyertek mindjárt éjfél! -kiabált Louis.
-Ilyen hamar? -lépkedtem sebesen feléjük Harryvel az oldalamon. Perrie a kezembe nyomott egy konfetti kilövőt és egy poharat, majd Zayn mellé állt. Liam a tűzijáték mellett guggolt, amit fogalmam sincs honnan szedtek...
-10, 9, 8, 7...-kezdtünk el hangosan visszaszámlálni majd lassan a pezsgők is kézbe kerültek- 4, 3... -Harry maga felé rántott és ajkait az enyémekre tapasztotta, s nyelvét gyengéden fúrta a számba, én pedig boldogan csókoltam vissza. -2,1!!! Boldog új évet!! -hallatszott körülöttünk a kiáltások és a pezsgő pukkanások, valamint a poharak koccanása.
-Boldog új évet! -döntötte homlokát az enyémnek.
-Boldog új évet! -suttogtam, és kilőttem a konfetti szóró tartalmát. A tekintettem az égre emeltem ahol a tűzijátékok tömkelege játszott szemkápráztató játékot. Hát így történt, hogy Harry-t egy éven át csókoltam.Valóban boldog lesz az új év.