45. Rész "Többet nem ismerlek!"

 Sziasztok! Itt lennék, s Ő itt az új kis családtagom, Héli. Szóval amiért nem hoztam múlt héten a részt ő a kifogásom! :D 
Azért hoztam most a rész, péntek este fél 11-kor mivel ugyan abba a helyzetbe kerültem mint a Darling-ban. Holnap nem leszek elérhető, valószínűleg csak esti órákban így most hozom a részt! Kommenteljetek és válaszolni a két kérdésemre! ;)
A részt még a holnapi nap folyamán átolvasom és a hibákat kijavítom! Szóval nézzétek most ezt el nekem!

Remélem tetszeni fog a rész, további szép napot/estét és...

Jó olvasást!

Talán ez az egyik kedvenc feliratos képem... :)

Ott, s abban a pillanatban egy világ dől bennem össze. A szívem tört darabokra, szilánkokra. Azt akartam, hogy az egész legyen csak egy rémálom, hogy az ágyamban kelljek fel és ne legyen valóság alapja sem! Azt akartam, hogy csak egy illúzió legyen amit az agyam alkotott a túl sok ember miatt. Hogy ne Harry legyen ott, az a személy aki oly szenvedélyesen, oly szerelmesen csókolja azt a lány. De csalódnom kellett mert ő volt, ő volt az a személy aki szenvedélyjel és szerelmesen csókolta azt a lányt, ott előttem, a tudtán kívül annak, hogy én mindezt látom... Ordítani, sikítani, üvölteni, dühöngeni tudtam volna... Fájt, elmondhatatlanul fájt...
Erőt vettem magamon, s nem hagytam hogy a könnyem kicsorduljon. Nem akartam, hogy ott sírni lásson. Nem láthassa mennyire összetörtem. Ökölbe szorított kezekkel indultam el feléjük és éreztem, hogy minél közelebb kerülök hozzájuk annál jobban remegek, és a düh úgy kerít egyre jobban a hatalmába.
Mikor melléjük értem egy erőteljes mozdulattal fogtam meg a lány karját ami Harry nyaka köré volt szőve, s löktem el mellőle. Két ijedt tekintett volt azonnal rajtam mert tudták: lebuktak.
-Sara...-Harry szinte csak suttogta a nevemet.- Én... -nem hagytam, hogy befejezze mert a düh fölém kerekedett és kikeltem önmagamból.
-Normális vagy?! Megcsaltál ezzel a ringyóval?!  Hogy képzelted? Azt hitted, hogy elhozol ide és mikor tudsz lerázol, hogy vele legyél?! -kiabáltam, s nem érdekelt az hogy több mint egy tucat szempár szegeződik akkor, s ott rám. Karjaimmal csapkodtam össze-vissza, nem bírtam úrrá lenni önmagamon, s az igazat megvallva nem is akartam! - Mikor akartad elmondani, hogy megcsaltál? Egyáltalán el akartad valaha is mondani ezt?! Azt hitted, hogy addig csalsz vele még meg nem unod és dobod őt vagy engem? Egyáltalán hogy gondoltad? Hmm? Harry? Mégis hogy képzelted el ezt az egészet?! -teljesen kiakadtam, egy kérdés lebegett a szemem előtt: Miért? Harry tágra nyílt szemekkel nézett rám, s ajkai is kissé el voltak nyílva. Tisztán látszódott rajta, hogy meglepődött. A lány pedig Harry mellett állt, s ő pedig kettőnk között váltogatta a tekintetét.
-Én izé, megmagyarázom! Tényleg! -nyúlt a kezem után de én elrántottam azt, s tüzes pillantást küldtem felé.
-Ezt mégis, hogy lehet megmagyarázni? De tudod mit? Tessék, itt az alkalom, magyarázd meg! -léptem egyet hátrébb mikor ő egyet előre.
-Én...én téged szeretlek! Én nem akartam, hogy ezt megtudd. Szeretlek Sara! -magyarázott össze-vissza.
-Nem akartad, hogy megtudjam?! És mikor akartad azt hogy megtudjam? Hm? Mikor meghalok, vagy mikor a  halálos ágyamon fekszek?! Akkor Harry? Mi?!
-Nem! Nem akkor és kérlek ne beszélj ilyenekről! Nem...nem akarlak elveszíteni! Én csak nem gondolkoztam! Bocsáss meg!
-Nem gondolkoztál? Mióta csalsz egyáltalán ezzel engem a kurvával?! -ordítottam mert egyszerűen azt éreztem, hogy hátba támadtak, hogy azt akarják fájjon, fájjon még jobban!
-Négy és fél hete! -mondta vinnyogós hangját s átkarolta Harry felkarját, de ő egy laza mozdulattal ellökte mellőle. Egy dühös, s megrovással teli pillantással díjazta a lány  megszólalását.
-Komolyan Harry! Több mint négy hónapja csalsz engem a hátam mögött?!
-De én szeretlek!
-A faszt szeretsz Harry!  Jobban mondva azt a ringyót! Tudod te egyáltalán mi a szerelem? Gyűlöllek Harry! Gyűlöllek! -kiabáltam, de láttam ahogy Harry is ideges mivel kezei ökölbe szorultak, úgy mint az enyém.- Azt mondtad nekem, hogy örökké vigyázni fogsz rám! Azt mondtad megvédesz mindentől! Azt mondtad, hogy szeretsz engem! -az utolsó mondaton eltört a mécses nálam és zokogva ordítottam neki a szavakat, eközben pedig nem kis nézőterünk lett.- Tudod mi a legrosszabb Harry? Az, hogy hittem neked! Megbíztam benned! Elhittem hogy megvédesz, hogy mellettem leszel! Bemeséltem magamnak, hogy te más vagy mint a többi srác! De tévedtem! Rohadtul nagyot tévedtem! Ugyan olyan vagy mint a többi! Egy önelégül, beképzelt, bunkó paraszt, akit nem érdekel az mit érez a másik! Te is olyan vagy mint az összes többi akit a farka irányít! -a szavaimat nem gondoltam át csupán kimondtam azt ami épp a szívemen volt. Szinte fel sem fogtam mikor Harry óriási tenyere ami régen még simogatott, és oly jó kellemes meleget árasztott, az arcomon csattant, maga után fájdalmat és piros nyomot hagyva. A tény, hogy Harry Styles mit tett villámcsapás ként ért: pofon ütött. A számban fémes ízt éreztem, amit egyből tudtam mi: vér.
-Hagyd abba! -ordított rám. A szívem zakatolt ahogy bele néztem abba a smaragd zöld szempárba, amiben izzott a düh, a méreg, és egy megmagyarázhatatlan érzelem; szerelem. A levegőt kapkodtam mert a tüdőm ordított érte, miközben hangosan zokogtam fel.
-Gyűlöllek Harry! Többet nem ismerlek!Nem akarlak látni! Utállak! Minden hír amit régen rólad állítottak, most már tudom, hogy igaz! Egy szoknyavadász vagy Styles! Soha a rohadt életben nem fogsz megváltozni! Minden amit mondtál nekem csak egy kibaszott nagy hazugság volt!! -a háttérben láttam ahogy 2 ismerős arc, név szerint Liam és Zayn szalad felénk.
-Tudod mit?! Lehet, hogy nem vagyok valami mint pasi de én is férfiból vagyok! -még mindig üvöltve intézte hozzám a szavait s agyamban létezi Harry képére egy most teljesen más Harry képe mintázódott ki...
-Te csak azért csaltál meg mert az első adandó alkalommal nem feküdtem le veled?! Szánalmas vagy! -tudaomon kívül lendítem a karomat de Harry még indőben elkapja.
-Nem bírnád már abba hagyni! Elegem van már ebből! Idegesítő vagy! -mélyen a szemembe nézve mondja a szavait s nekem az a három mondat bele éget a hallójáratomba...
-Sajnálom Anne-t, hogy egy ilyen semmirekellő fia született! -sziszegem a fogaim között. Az arcom újra égni kezd, s ha Harry nem fogva volna a csuklóm már a földön hevertem volna. Harry nagy szemekkel bámul a tenyerére ami már kétszer csattant el az arcomon. Liam hátulról fogta le Harry-t én pedig úgy rántottam ki a csuklóban szorításából. Zayn mellém lép és valamit magyaráz de képtelen vagyok rá figyelni. Remegő kézzel, s teljes erőmből mérek Harry arcára egy pofont s mielőtt Zayn megtudta volna fogni a karom, Liam mellett szaladok el. Érzem, hogy minden egyes lépésnél megremeg a lábam de nem érdekel. Arcomon a sminkem már biztosan szétfolyt, és könnyeim még mindig áztatták az arcomat. Egy olyan ajtó felé veszem az irányt ami felé ki van írva egy felirat miszerint: hátsókijárat. A kinti hideg megcsípi az arcomat, a fejem lüktet a sírástól, és a egyenetlen légzéstől, de én csak szaladtam tovább. Épp hogy pár lépést haladtam derekam köré erős kezek fonódtak. Azt hittem Harry az ezért kezeimmel csapkodva ordítottam.
-Nyugodj meg! Sara, én vagyok az Zayn! -hallottam a hangját. Abba hagytam a csapkodást, és csak jobban sírni kezdtem -ha ez még lehetséges volt- Zayn maga felé fordított, és akkor hallottam meg újból az ajtó csapódását. Könnyeimtől homályosan láttam mikor Bell és Eleanor szaladt felém, de mire oda értek volna elkiáltottam magam.
-Kérlek! Hagyatok! Csak...csak most az egyszer, hagyatok! -a derekam körüli karok elengedtek s én újra futásnak eredtem.
Negyed óra sétálás után lerogytam egy padra, ami egy bezárt kávézó előtt helyezkedett el. Az utcában nem volt senki, s csak néhány a távolban elszáguldó autók zaját lehetett hallani, na meg az én sírásomat, és az egyeletlen lélegzetemet. Arcomat kezeim közé rejtettem, és csak sírtam. Sírtam mert fájt, fájt a tudat, hogy megbíztam és elárultak... Riadtan kaptam fel pár perc múlva a fejem mikor valaki helyet foglalt mellettem, és beszélni kezdett hozzám.
-Kérlek ne sírj! -egy körülbelül velem egyidős fiú ült mellettem, barna haja felfele volt zselézve, kékeszöld szemei pedig arcomat térképezték fel. Öltözködése lezser volt, mivel csak egy sportcipőt, egy szürke melegítő nadrágot, és egy meleg pulóvert viselt.
-Ki vagy te? -hangom halk volt és rekedt, azt hittem, hogy meg sem hallja de válaszolt.
-Austin Carter Mahone a becsületes nevem, de hívj csak Austin-nak. -mosolygott rám kedvesen.  Miért ennyire ismerős a neve? Ismernem kellene valahonnan?
-Ismerlek én téged? -vontam fel az egyik szemöldököm.
-Nem tudom de én téged igen. Te vagy Harry Styles barátnője igaz? -a név hallatán a szívem görcsbe rándult és újra a sírás határán voltam.
-Csak voltam. -húzom el a szám.- Épp most szakítottunk. -mindkét szemöldökét az égbe emeli és kissé ledöbbenve néz rám.
-Oh hát sajnálom. -zavartan vakarta a tarkóját, mire én csak megráztam a fejem.
-Neked nem kell sajnálni. Én sajnálom azt hogy bedőltem neki. -rántok vállat de belül ordítok.- Te mit keresel erre? Én úgy tudtam hogy te nem errefelé laksz.
-Nem, én tényleg nem itt lakok.- nevet fel- Egy gálára jöttem, de nem volt kedvem elmenni, így most az új klipemhez nézegetek helyeket. De te gondolom onnan jöttél. -tekintetét gyorsan végig vezeti rajtam, mire én csak bólintok.- Elmeséled mi történt? -Elmondjam neki? De hát alig ismerem, mivel ha elmondj mindenkinek... Oh ugyan már úgy is az egész világ tudni fogja... A gondolat menetem között alsó ajkamba haraptam majd egy szisszenéssel el is engedtem. Nyelvemmel megérintettem és még mindig éreztem rajta  a vér ízét és a számszélén lévő repedést.
-Hát az úgy kezdődött, hogy...- majd elkezdtem elmesélni neki mindent, töviről-hegyire...

Kérdés1: Mit gondolsz a részről?

Kérdés2: Gondolkoztam azon, hogy legyen-e 2. évad, és úgy döntöttem, hogy megkérdezem, szóval:  Legyen második évad? :)