Sziasztok! Itt lennék újra. Tudom, sokáig nem voltam de nagyon bele kellett húznom a tanulásba és egyszerűen nem maradt időm írni, vagy ha volt akkor pedig nem volt ötletem. Aki követi az ask.fm oldalam az láthatta, hogy hányszor ültem neki. Na de mindegy is...
A rész nekem nagyon nem nyerte el a tetszésem de egyszerűen nem tudom hogy kifejteni a szálat. VISZONT a TI véleményetekre is nagyon kíváncsi vagyok. Soo...
Jó olvasását!!
Ott ültem az ágya mellett és néztem őt. Néztem ahogy rózsaszín ajkai egymáshoz simulnak, a szempillái rezzenéstelenül vannak a csukott szemhéja végén és felfelé ívelnek. Néztem ahogy barna haja -amit oly' sokat rendezgettem és simogattam az elmúlt pár órában- keretezi az arcát, mint egy képkeret egy csodás festményt. Annyira vágyódtam arra, hogy lássam a gyönyörű szemeit s, hogy halljam a dallamos hangját. Annyi évig kerestem őt, nem akartam elhinni, hogy elhagyott. Éreztem iránta düht, szerelmet s oly' sok mindent de most mégis csak boldogságot érzek azért, mert itt van és láthatom de mégis ott van a keserű íz a számban amiért miattam van kórházban, mert engem mentett, s ezzel majdnem ott hagyta a kisfiát és -most hagy legyek önző- engem is. Hiába nem volt velem évekig, hiába lett gyereke mégis bele őrültem volna a tudatba, hogy ő meghalt. Mert mikor messze is volt tőlem akkor is legalább tudtam, éreztem, hogy nincs baja és az megnyugtatott valamelyest, de ugyanakkor fájt, hogy nem mellettem volt az én hibám miatt. Hiszen ha nem csalom meg akkor együtt lettünk volna. Talán ilyenkor szokták azt mondani az emberek, hogy az egyik szemem sír a másik pedig mosolyog.
Tekintetemet immár az infúzióra vezettem amiben már átlátszó folyadék volt és nem tűzpiros vér. Egyenletesen cseppeget bele a kis üvegbe minden egyes csepp... Potty, potty, potty... A szobában csak egy kis éjjeli lámpa adott fényt mivel a nap már rég lement, s helyét a hold váltotta fel.
Már nem próbálnak vissza zavarni a szobámba az ápolónők sem az orvosok. Valószínűleg a srácok keze van a dologban.
A tolószéket is már elhagyhattam, s immáron az ágya melletti széken foglalok helyet a mélykék, kockás pizsamámban. Ő nem tudom miben van mivel a nővérek gondosan betakarták őt egészen a válláig.
A többiek már haza mentek pihenni s nekem is mondták, hogy feküdjek le és aludjak de nekem nem jött az álmosság. Ugyan miért is jött volna mikor egy napot aludtam?
A kis Lucast még most sem volt alkalmam megismerni, de hát ami késik az nem múlik. Jelenleg Louisnál és Eleonornál tölti az éjszakát mivel Louis azzal az indokkal elvitte magukhoz, hogy Sara az ő gondjaira bízta a kicsit. Nekünk sem volt ellenünkre, hogy náluk legyen mivel Louis nagyon ért a kis lurkóhoz.
2020.06.09
Az ablaknál állva voltam szemtanúja a napfelkeltének. Néztem ahogy a várost elöntik a halvány napsugarak. Azóta az ablaknál állok és a tájat kémlelem, vagy épp a híreket olvasom amik nagy részt Sararól és Rólam szólnak vagy csak, hogy mit találtak, és hogy mi a helyzet a környező országokban. Mikor az óra kereken hét órát üt, három orvos lép be a szobába. A telefonomat a pizsamám zsebébe süllyesztem majd eléjük lépkedek.
-Jó reggelt! -köszönök előre, mire mind a három egyszerre köszön vissza.
-Ön Styles úr, ugye? -néz rám a legidősebb, őszhajú, szemüveges orvos.
-Igen! -válaszolok.
-Üdvözlöm a nevem doktor Priton, az ön és Miss Wish kezelőorvosa vagyok. Van valami panasza? Hogy érzi magát?
-Megvagyok. Nem a legfényesebben mivel a hátam és a nyakam fáj, de ettől eltekintve, rendben vagyok.
-A háta a huzamosabb ideig tartó egy helyben, egy testhelyzetben üléstől fáj és valószínűleg a nyaka is. Ha gondolja küldhetek gyógytornászt aki meg tornásztatja önt. -arca kifejezéstelen, s olyan gyorsan beszél, hogy alig értek valamit belőle.
-Köszönöm, de inkább nem élek a lehetőséggel. -még csak az kéne hogy egy idegen össze-vissza gyúrjon engem... Egy bólintással elintéz, majd Sarahoz lép, s őt követi a tőle jóval fiatalabb orvosok is. Magyarázz nekik arról, hogy mi történt vele, hogy milyen műtéten esett át és rutin feladatokat ad nekik, mint például vérnyomás mérés, és életjelek lediktálása. Én a háttérből figyelem az eseményeket és úgy nézem őket mint egy őrző-védő eb a portára belépő embert. Mikor már mindent lejegyzetelt ami neki kellett, egy köszönéssel az ajtóirányába indult el, de mielőtt kiléphetett volna utána szóltam.
-Doktor úr! -hangomra hátra fordult és kérdő pillantással nézett rám. Nyeltem egyet majd végül kiböktem azt amit mindennél jobban tudni akartam jelen pillanatban.- Lesz valami maradandó károsodása? És az, hogy eltávolították azt a szervét lesz valamilyen kihatással a további életére? -a szavak ólom ként hagyták el a szám mert egyszerűen minden mondat a fejemben egy nagy kavalkádként keringett.
-Az, hogy lett-e valamilyen károsodása a szívleállás miatt azt még nem tudjuk, ez csakis akkor derül ki mikor már ébren lesz a kisasszony. A lép eltávolítását illetően pedig nem lesznek semmilyen kihatásai. Egy lép nélküli ember is élhet teljes életet. -mosolygott rám amolyan "minden rendben lesz" orvosmosollyal. A válasza valamelyest megnyugtatott mivel az éjszaka folyamán nagyon sokat agyaltam rajta, de nem jutottam sokra. Viszont azt nem értem, hogy hogy élhet egy ember teljes életet lép nélkül, hiszen biztos volt valamilyen szerepe.
-Doktor úr, lenne még egy kérdésem ha nem baj. -miután bólintott én folytattam.- Mi a szerepe, feladata a lépnek?
-A lépnek az a feladata többek között, hogy lebontsa a vörösvérsejteket, nos mivel itt most nincs lép ezért a szerepét automatikusan részben egyéb nyirokszervek, nyirokcsomók, részben pedig a máj veszi át. -kellett némi kis idő mire megértettem mit is mondott de mire megköszönni tudtam volna már távozott a kórteremből. Szóval az a lényeg, hogy nem lesz semmi baja. Ez legalább megnyugtat...
Az ágya mellett gubbasztottam és ettem a reggelim ami nem állt másból mint egy zsemle és sajt. Nagyon bőkezűek itt a kajával... Miután az utolsó falatott is lenyeltem, és kidobtam a szalvétát, meg fogtam a kezét és nagyujjammal simogatni kezdtem. Önkénytelenül kezdtem el dúdolni miközben a kezét néztem. A dallam amit dúdoltam fogalmam sincs honnan jött, egyszerűen csak dúdoltam és közben fejemben apró sorok kezdek össze állni amik illettek a dallamhoz. Nem kezdtem el énekelni csupán próbáltam minél szebben, jobban, dallamosabban dúdolni. Mikor abba hagytam akkor a csend még jobban ráült a szobára, de aztán a füleim számára egy olyan kellemes, bársonyos hang szólalt fel amitől repülni lett volna kedvem...
-Ne hagyd abba... -suttogta akár egy lágy szellő a fülemnél.
